Hírek / Sport

F1:A második edzésre alaposan meglépett a mezőnytől a Mercedes

2019. március 15. 15:41 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A délelőtti szoros eredmények után a délutáni melbourne-i szabadedzés nagy Mercedes-fölényt hozott. No meg jó sok kicsúszást és megpördülést!

 

A hőmérő higanyszála két fokkal följebb kúszott a melbourne-i második szabadedzés rajtjáig a délelőtthöz képest, a napsütésnek köszönhetően a pálya hőmérséklete pedig már elérte a 44 Celsius-fokot, ám ideális viszonyokról mégis túlzás lett volna beszélni, hiszen az aszfalt még mindig csúszós és piszkos volt, ráadásul erős szél is fújt. Ezek kombinációja többeknek fejtörést okozott. Főleg az első kanyarokban, ahol az autók hátulról kapták a széllökéseket. Ez előbb Kimi Räikkönent, aztán Lance Strollt és Sebastian Vettelt is a fűre, valamint a kanyar levágására kényszerítette az első fél órában, a Racing Point fiatalja ráadásul egyszer úgy gyorsított ki a kettes fordulóból, hogy autója majdnem a betonfalnak csapódott.

A tréning első felében csak a kemény és a közepes gumikat használták a versenyzők, az eredményjelző élén pedig Romain Grosjean, Pierre Gasly, Kevin Magnussen és Max Verstappen is megfordult, mielőtt érkeztek volna a Mercedesek.

Bár az elmúlt hetekben a címvédő csapat úton-útfélen azt hangoztatta, milyen nagy a lemaradása a Ferrarival szemben, az első edzésen orrhosszal megelőzték a vörösöket, és a tapasztalatok alapján a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul máris kijelentette, még mindig a Mercedes az a csapat, akit le kell győzni a sikerért.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas első etapjukon „kötelékben repülve” futották a jobbnál jobb köröket, elsőként áttörve az 1:24-es határt. Menete végén Hamilton 1:23,148 másodpercnél állt meg, közel 3 tizedmásodpercet adva csapattársának.

Max Verstappen velük egy időben rótta a közepes gumis köreit, ám fél másodpercnél közelebb nem tudott férkőzni a csillagosokhoz. A Ferrarik eközben tovább bujkáltak a mezőnyben: sárga gumis menetük után Charles Leclerc a 14., Sebastian Vettel a 17. helyig csúszott vissza.

A top 10-ben hamar sátrat bontott a két Toro Rosso, akik közrefogták a Verstappentől délelőtt jelentősen elmaradó Pierre Gaslyt; a Haas két versenyzője a 4. és 8. helyet foglalták el az első félóra végén; míg a Renault-nál újabb problémák léptek fel, ezúttal Daniel Ricciardónál, aki csak némi késéssel csalatkozott a délelőtt nagy részét kihagyó Nico Hülkenberghez.

Kimi Räikkönen kicsúszása (Fotó: Formula1/Twitter)

Az edzés feléhez közeledve előkerültek a piros gumik, amik át is rendezték a sorrendet – a Mercedes mögött… Pierre Gasly 1:23,442 másodperccel zárkózott föl harmadiknak, a két Ferrari pedig csak mögé sorolt be. Vettel 0,031 másodperccel maradt el tőle, Leclerc viszont 0,3-del, ami épp elég rést nyitott a két vörös autó között ahhoz, hogy beleférjen a szintén javító Kimi Räikkönen és Nico Hülkenberg, valamint Max Verstappen.

Miközben a Ferrarinál és a Red Bullnál nem jött a várt nagy javítás, e Mercedesnek nem okozott gondot még magasabbra tenni a lécet. Bottas 1:22,648-cal vette át a vezetést, ám Hamilton egy jobb első szektornak köszönhetően hamar visszatessékelte maga mögé. Az új legjobb idő 1:22,600 másodperc lett, a Mercedes ellenfelei pedig 8 tizeden kívüli távolságba kerültek.

Ötven perc elteltével mindenki teljesítette „időmérős” (?) szimulációját, leszámítva Verstappent és a két McLarent, akik nem rakták föl a lágy Pirelliket. A Red Bull-os továbbra is a közepes gumiját nyüstölte, javítani viszont nem tudott. Sőt, korábbi csapattársa, Ricciardo hátrébb is szorította, a 8. helyre.

A narancssárgák eközben egy óra elteltével beadták a derekukat, és a piros abroncsokra váltottak. Carlos Sainz sikeresen előrébb is lépett a 14. helyre, míg Lando Norris megrekedt a 18. pozícióban, a két Williams előtt.

A brit 6 századdal maradt csak el a 17. időt autózó újonctársától, Alexander Albontól, aki továbbra is sok hibával közlekedett. Délelőtt az ő nevéhez fűződött a szezon első autótörése (leverte az első szárnyát a fal segítségével), délután pedig többször is elhagyta a pályát, hol a bal első kerekével szakított ki egy nagyobb gyeptéglát, hol egy megforgást mutatott be az utolsó előtti kanyar féktávján. Mentségére legyen mondva, hogy csúszkálásból nem volt hiány a másfél órában, többen is elhagyták a pályát, az utolsó előtti kanyar pedig csapattársán, Danyiil Kvjaton, valamint a másik újoncon, Antonio Giovinazzin is kifogott egyszer.

Alexander Albon (Fotó: Formula1/Twitter)

Miután mindenki elmélyedt a nehezebb autós hosszú etapokban, azt hihettük, az edzés végeredménye nagyjából kialakult. Verstappen viszont másképpen gondolta. Szakítva a megszokott úttal, csak a hajrára kapott először lágy gumit, és idején javítva, 1:23,400 másodperces körrel feljött csapattársa elé a harmadik helyre. Idejéből arra következtethetünk, hogy aligha volt tele a tankja, ám a lemaradása annak ellenére 8 tized másodperc volt Hamiltonnal szemben, hogy a pálya elvileg jobb állapotban volt már.

Az edzés slusszpoénja viszont nem a hollandé lett, hanem Leclerc-é, igaz, ő más módon irányította magára a figyelmet. Az utolsó előtti percben a 4-es kanyarnál fordította menetiránnyal szembe a Ferrariját, mely a füves bukótér szélén pihent meg, miután nagy nehezen újra irányt talált.

Az Ausztrál Nagydíj nyitónapja hajszálnyi Mercedes-előnnyel indult, és hatalmas Mercedes-fölénnyel zárult, miközben a favoritnak kikiáltott Ferrarik egyelőre nem brillíroztak. A látszat viszont gyakran csal, és miután Vettelék autója most sem tett rossz benyomást a pályán, nem vennénk mérget arra, hogy az a bő nyolc tized nem eltűntethető szombatig. Sőt, olybá tűnik, hogy nagyon is többesélyes, kiélezett küzdelemre számíthatunk.

A harmadik edzésen talán már okosabbak leszünk, az időmérő edzésen pedig már nem lesz mit takargatni.

Ausztrál Nagydíj, 2. szabadedzés – végeredmény:

  Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Lewis Hamilton  Mercedes 1:22,600   33
2. Valtteri Bottas Mercedes 1:22,648 +0,048 33
3. Max Verstappen Red Bull-Honda 1:23,400 +0,800 33
4. Pierre Gasly Red Bull-Honda 1:23,442 +0,842 31
5. Sebastian Vettel Ferrari 1:23,473 +0,873 35
6. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:23,572 +0,972 40
7. Nico Hülkenberg Renault 1:23,574 +0,974 37
8. Daniel Ricciardo Renault 1:23,644 +1,044 31
9. Charles Leclerc Ferrari 1:23,754 +1,154 35
10. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:23,814 +1,214 37
11. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Honda 1:23,933 +1,333 36
12. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:23,988 +1,388 27
13. Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:24,011 +1,411 38
14. Carlos Sainz McLaren-Renault 1:24,133 +1,533 26
15. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:24,293 +1,693 37
16. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:24,401 +1,801 34
17. Alexander Albon Toro Rosso-Honda 1:24,675 +2,075 40
18. Lando Norris McLaren-Renault 1:24,733 +2,133 26
19. George Russell Williams-Mercedes 1:26,453 +3,853 32
20. Robert Kubica Williams-Mercedes 1:26,655 +4,055 33

Forrás: Boxutca, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek