Hírek / Sport

F1: Bottas a pole-ban Imolában

2020. október 31. 15:11 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Az Emilia Romagna Nagydíj nem egy szokásos versenyhétvége: a versenyzőknek mindössze szombat délelőtt volt lehetőségük arra, hogy megszokják a sokak számára új versenypályát, valamint hangoljanak az időmérőre. 
 
Az első – és egyetlen – szabadedzés után ugyanis rögtön az időmérő következett szombaton: a gyakorláson Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője hangolt legjobban, mögötte Max Verstappen és Valtteri Bottas végzett. 
 
A Q1-ben az utolsó pillanatokig zajlott a csata a továbbjutásért: Kimi Räikkönen ugyan felzárkózott a top 10-be, azonban elvették a köridejét, így csak a 18.helyről rajtolhat vasárnap. 
 
George Russell azonban ismét megörvendeztette a Williams istállót egy továbbjutással: a brit a Q1-ben a 14.-ként jutott tovább. Kiesett a két Haas, Romain Grosjean és Kevin Magnussen, Nicholas Latifi (Williams), valamint Räikkönen csapattársa, Antonio Giovinazzi is.
 
A Q2 elején Verstappen arra panaszkodott, nincs motorerő az autóban, így rögtön az etap elején behajtott a bokszba, hogy a csapat megpróbálja megoldani a problémát. Mint kiderült, a gyújtógyertyával volt gond, a szerelők gyors munkát végeztek, így végül sikerült pályára küldeni a holland versenyzőt – a közepes abroncsokkal.  
 
A Red Bull remek munkát végzett, ezt igazolja, hogy Verstappen végül a közepes gumikkal is továbbjutott.
 
Kiesett azonban a két Racing Point, Sergio Perez csak a 11., míg Lance Stroll csak a 15. rajthelyet szerezte meg. Rajtuk kívül Esteban Ocon, a Renault versenyzője, George Russell, a Williams pilótája, valamint Sebastian Vettel számára is véget ért az időmérő. Vettel körét ráadásul el is vették, így az eredetileg megszerzett 13. helyhez képest visszacsúszott a 14. pozícióba.
 
A Q2-ben Bottas, Hamilton és Verstappen is a közepes abroncsokkal teljesítette leggyorsabb körét, rajtuk kívül azonban az első 10 pilóta közül mindenki a lágy gumikkal fog rajtolni a holnapi versenyen. 
 
A Q3 végén Hamilton kezdett kényelmesebb pozícióból, az első gyorskörök során ugyanis 31 ezredmásodperccel volt gyorsabb csapattársánál, Bottasnál. A második gyorskör során tovább tudott javítani eredményén, azonban Bottas is így tett, és végül 97 ezredmásodperccel megelőzte csapattársát, így övé lett a pole pozíció.

 

 

A 3. helyre Max Verstappen érkezett meg a Red Bull-lal, a 4. pozícióból pedig Pierre Gasly rajtolhat majd az AlphaTaurival – a francia pilóta remek időmérőt tudhat maga mögött. Gasly után Daniel Ricciardo, a Renault pilótája következik a sorban, őt pedig Alexander Albon követi a Red Bull-lal. 
 
A 7. helyen Charles Leclerc rajtolhat majd a Ferrarival: a 4. és a 7. pozíciót azonban mindössze 1 tizedmásodperc választja el egymástól. 
 
Leclerc mögött Daniil Kvyat sem maradt el sokkal a 8. helyen: csupán 8 századdal maradt el az orosz. 
 
A 9. és 10. helyen a két McLaren végzett Lando Norris-Carlos Sainz sorrendben. 
 
Az időmérő edzés végeredménye:

Az Emilia-Romagna Nagydíj  futam vasárnap magyar idő szerint 13 óra 10 perckor rajtol Imolában.

 

Forrás: Formula 1, f1vilag.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek