Hírek / Sport

F1: Dupla büntetést kapott Leclerc – oda a 6. helye!

2019. október 13. 16:29 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Duplán büntette az FIA Charles Leclerc-t a Japán Nagydíj után! Max Verstappennel történt balesetéért és makacsságáért, valamint a csapat hibájáért is bűnhődnie kellett, s elvesztette hatodik helyét.

 

Nem úszta meg a leintést követő következmények nélkül Charles Leclerc a szuzukai rajtbalesetet. A Ferrari versenyzője gyenge rajtja után lendületet veszített az első kanyar felé vezető úton, amit kihasználva Max Verstappan a külső íven már elé ért. Egymás mellett fordultak rá a második kanyarra, ám a monacói elveszítette az elülső leszorítóerejét a többi autó mögött, az SF90-es alulkormányzottá vált, és oldalról belecsúszott a Red Bullba. Verstappennek a történtek miatt kellett föladnia a versenyt 15 körrel később.

Az FIA csak némi késéssel jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, majd még a futam alatt közölte, hogy csak a leintést követő meghallgatás után dönti el, felelősségre vonja-e Leclerc-t. Még ki sem hirdették az ítéletet, Mattia Binotto Ferrari-csapatfőnök a sajtónak nyilatkozva már megerősítette, versenyzőjét megbüntették – ráadásul kétszeresen is, két eltérő vétségért!

Magáért a balesetért utólagosan 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, mivel úgy ítélték meg, hogy döntő mértékben őt terheli a felelősség. Ezenfelül kapott egy 10 másodperces időbüntetést is, mivel a balesetet követően még három körön át sérült első szárnnyal maradt kinn a pályán.

Ez utóbbi félig a csapat büntetése is, hiszen az FIA veszélyesnek ítélte, hogy hagyták veszélyes sérült szárnnyal körözni Leclerc-t. A vörösöknek emiatt 25 ezer eurós pénzbírságot is fizetniük kell. Hozzá kell tenni, Leclerc e második büntetést magának is köszönheti, hiszen mérnöke már az első kör után a boxba hívta őt, ám a versenyző addig erősködött, hogy folytatni akarja, míg egészen a baloldali szárnyvéglapjának leszakadásáig a pályán maradhatott. A lerepülő elem a mögötte haladó Lewis Hamilton autóját találta el. A címvédő meg is jegyezte, veszélyt okozott az ellenfél.

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)



A baleset kapcsán az FIA Verstappen vétlenségére alapozva indokolta az öt másodperces büntetést. „A két autó együtt közelített a 2-es kanyar csúcspontjához, a 33-as rajtszámú (Verstappen) kicsit előrébb állt, a külső íven maradt, és elegendő helyet hagyott belül, de a 16-os rajtszámú autó (Leclerc) tapadást veszített elöl az előtte lévő autó szélárnyékában, és alulkormányzottá vált, ezért kifelé tartott a pályáról. A 33-as autónak ütközött, lekényszerítette azt a pályáról. Miközben az elülső tapadásvesztés okozta az ütközést, és az nem is volt szándékos, a másik autó mögött haladva a versenyzőnek számolnia kell az elülső tapadásvesztéssel. A 16-os számú autó versenyzője döntő mértékben felelős volt a balesetért, ezért ez nem számít szokványos első körös balesetnek, hiszen csak ez a két autó volt közvetlenül érintett benne, és kevés enyhítő körülmény volt” – állt az FIA indoklásában.

A másik büntetés kapcsán a szövetség kifejtette, végignézték és meghallgatták a felvételeket, melyek alapján megállapították: „A 16-os rajtszámú autó első szárnya megsérült a balesetben. Folytatta a körözést a baleset után, és nem állt ki az első kör végén. A második körben a csapat azt jelentette a versenyigazgatónak, hogy kihívja az autót a boxba a második kör végén. A második kör során a 11-es kanyarnál az autó első szárnyának egy része levált. A kör későbbi szakaszán, a 14-es kanyar után egy nagyobb szárnydarab is lerepült, és eltalálta a 44-es rajtszámú autót (Hamilton), amely szorosan követte a 16-ost. Ez a darab éppen csak elkerülte a pilótafülkébe csapódást, és tönkretette a 44-es autó jobboldali visszapillantóját. Miután a második elem levált, a csapat úgy érezte, az autó most már elég biztonságos, és annak ellenére, hogy a versenyigazgatónak korábban azt mondta, ki fogja hívni a boxba, a versenyzőnek azt mondták, maradjon kint, ne hajtson a boxba.”

Mint kiderült, a 3. körben a versenyigazgató szólt rá a csapatra, hogy hívja ki az autóját vizsgálatra, és ennek a körnek a végén Leclerc ki is állt, új első szárnyat kapott. Ekkor viszont már késő volt. „A szárnyon látható sérülés volt, és azzal, hogy a csapat kint maradásra szólította föl versenyzőjét, holott a versenyigazgatónak mást mondott, fölösleges veszélyt okozott a pályán, és éppen csak elkerülték a komolyabb balesetet. Emellett növelték a további balesetek kockázatát is” – indokolta az FIA, mire föl érezte szükségesnek a baleset okozásánál súlyosabb 10 másodperces büntetést.

Leclerc az összesen 15 másodperces időbüntetés a monacóinak egy helyébe került, a 6.-ról a hetedik helyre csúszott vissza, mivel Daniel Ricciardo 8 másodperccel ért célba mögötte. A végeredmény viszont még nem hivatalos, mivel időközben kiderült, hogy a Racing Point technikai szabálysértés gyanújával óvást nyújtott be Ricciardo csapata, a Renault ellen. Amennyiben beigazolódik a gyanújuk, Leclerc akár még vissza is kerülhet a hatodik helyre a hivatalos rangsorban.

Forrás: FIA, formula1, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek