Hírek / Sport

F1: Hamilton győzött, Grosjean brutális balesetet élt túl Bahreinben!

2020. november 29. 18:20 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A pole pozícióból a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton kezdhette meg a versenyt, aki a szombati időmérő edzésen 98. Formula 1-es rajtelsőségét szerezte. Mellőle Valtteri Bottas, míg a második sorból a Red Bullok, Max Verstappen és Alexander Albon,  várhatták a piros lámpák kialvását.
 
A Ferrari versenyzői nem jutottak a top 10-be a kvalifikáción: Sebastian Vettel a 11., Charles Leclerc pedig csak a 12. helyről vágott neki a villanyfényes futamnak.
 
A rajtot remekül kapta el Hamilton, Bottas azonban csúnyán beragadt, így Verstappen, Perez, Albon és Ricciardo is el tudott menni mellette. Rögtön a 2-es kanyarban aztán hatalmas baleset borzolta a kedélyeket: Romain Grosjean egy határozott áthúzás után összeakaszkodott Daniil Kvyat autójával, majd hatalmas sebességgel a korlátnak csapódott. A Haas kettétört és kigyulladt a balesetben, Grosjean azonban képes volt önerőből kiszállni belőle. Kisebb égési sérüléseket szenvedett, és helikopterrel a közeli kórházba szállították.

 

 

 

 

A verseny természetesen azonnal félbeszakították, majd közel másfélórás szünet után rajtoltatták újra. Hamilton ezúttal is jól jött el a rajtnál, Verstappent viszont Perez támadta, a holland azonban vissza tudta verni a támadást. Nem sokkal később aztán pályára kellett küldeni a biztonsági autót, Daniil Kvyat ugyanis Lance Stroll-lal ütközött. A Racing Point a balesetben a feje tetejére állt, a kanadai azonban szerencsére sértetlenül szállt ki a roncsból. Kvyat a baleset okozása miatt később 10 másodperces büntetést kapott.

 

 

A biztonsági autó pályán tartózkodása idején Valtteri Bottast a bokszba hívták, kemény keverékű abroncsokat szereltek az autójára.
 
A Safety Car a 9. körben hagyta el a pályát, Hamilton pedig megőrizte az első helyet Verstappennel szemben. A 3. helyen Perez, a 4. pozícióban Albon haladt, megelőzve Norrist, Ocont és Leclerc-t.
 
A 12. körben Sainz egy gyönyörű manőverrel megelőzte Leclerc-t a bahreini pálya célegyenesében, nem sokkal később pedig érkezett Ricciardo is, aki ugyancsak el tudott menni a monacói mellett. A következő körben megérkezett Pierre Gasly is Leclerc mögé, a célegyenesben ő is viszonylag könnyen el tudott menni a Ferrari pilótája mellett.
 
Lewis Hamilton a 20. kör végén érkezett első kerékcseréjére: a második etapra is a közepes keverékű gumikat kapta, Verstappen és Perez pedig 1 körrel később érkezett. Hamilton előnye a kerékcserék után 6 másodperc volt.
 
Verstappen a 34. kör végén második kerékcseréjére is megérkezett, a kemény keverékű gumikat szerelték ismét versenyautójára. Egy körrel később jött Hamilton is, természetesen az ő autójára is a kemény keverékű gumik kerültek ezúttal. A 36. kör végén Sergio Perez is megérkezett a bokszba utolsó tervezett kiállásra, közben Verstappen 3,6 másodpercre csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben.
 
Bottas a 39. körben harmadik kerékcseréjét is megejtette, a finn kiábrándítóan szerepelt, a 11. helyen haladt csak. Alex Albon ugyanebben a körben egy gyönyörű manőverrel megelőzte Carlos Sainzot, és feljött a 4. helyre.
 
A 41. körben Sainz Leclerc mögé jött vissza a bokszból, a McLaren azonban versenyképesebbnek bizonyult a Ferrarinál, és a spanyol viszonylag könnyen meg is előzte a monacóit.
 
Sebastian Vettel kiábrándító versenyt futott: a németnek esélye sem volt a pontszerző helyekre, a 44. körben Kevin Magnussent megelőzve jött fel a 15. helyre. Lando Norris ugyanebben a körben megelőzte Gaslyt, ő az 5. pozícióba lépett fel.
 
10 körrel a leintés előtt Lewis Hamilton előnye 4,3 másodpercre nőtt Verstappennel szemben, Perez pedig őrizte a 3. helyet Alex Albon előtt. Verstappent ki is hozták a bokszba új közepes keverékű abroncsokért, feltehetően a leggyorsabb kör megszerzése érdekében.
 
Az 51. körben Sainz utolérte és meg is előzte Pierre Gaslyt, a spanyol ezzel feljött a 6. helyre, csapattársa mögé.
 
Sergio Perez alatt 2 körrel a leintés előtt motorhiba miatt megállt a Racing Point autója, a kigyulladó versenygép miatt pedig pályára küldték a biztonsági autót, és a versenyt is a Safety Car mögött intették le.

 

 

Lewis Hamilton végül simán győzött a Bahreini Nagydíjon, Max Verstappen pedig a 2. helyen ért célba. A dobogó legalsó fokára Alexander Albon állhatott fel.
 
Pontot szerzett még Norris, Sainz, Gasly, Ricciardo, Bottas, Ocon és Leclerc is. Sebastian Vettel csak a 14. helyen ért célba, és pont nélkül zárta a hétvégét.
 
A Bahreini Nagydíj végeredménye:
A Formula 1-es világbajnokság jövő hétvégén is Bahreinben folytatódik, azonban akkor egy oválszerű vonalvezetésen.
 
 
Forrás: FIA, Formula 1, f1vilag.hu
 
 


next 5

A mi világunk

Hírek