Hírek / Sport

F1: Hivatalos: a Haas véglegesítette 2020-as versenyzőfelállását

2019. szeptember 19. 15:35 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Szingapúrba érkezve bejelentetést tett 2020-as versenyzőfelállásáról a Haas F1-es csapata: némi meglepetésre nem Nico Hülkenberg lett náluk a befutó!

 

Günther Steiner csapatfőnök már Belgiumban tisztázta, hogy mindössze két versenyző esélyes a 2020-ra biztos szerződéssel rendelkező Kevin Magnussen melletti másik ülésükre: jelenlegi versenyzőjük, Romain Grosjean, valamint a Renault által a szezon végével elküldött Nico Hülkenberg. A pletykák arról szóltak, hogy Hülkenberg lehet a befutó, mivel Grosjean túlságosan hullámzóan teljesít. Monzában ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a Haasban vannak kételyek: Steiner nehéz döntést emlegetett, melynél nemcsak a két versenyző képességeit kell figyelembe venniük, hanem azt is, a csapat szempontjából előnyös lenne-e új kapcsolatba kezdeni, vagy inkább az állandóságra van nagyobb szükségük.

A Szingapúri Nagydíj sajtónapján, csütörtökön az amerikai csapat végül előállt a végleges döntésével: Romain Grosjeant választották a következő szezonra, vagyis sorozatban harmadik  bajnokságuknak vágnak neki a jelenlegi versenyzőpárosukkal.

„A rutin és annak szükségessége a Haas csapatának sarokkövét jelenti, és Romain Grosjeannal, valamint Kevin Magnussennel a sorainkban 2020-ban egy olyan felállással fogjuk folytatni, ami remek kiindulási alapot teremt számunkra a fejlődés folytatásához” – indokolta döntésüket Günther Steiner. „Tudják, hogy hogyan működünk csapatként, és mi is tudjuk róluk, hogy mire képesek a volánnál, ami stabil alapot biztosít számunkra a csapat további építésében. A 2019-es egy nehéz év számunkra, a VF-19-esünk ingadozó teljesítményt nyújt, de azzal, hogy hagyatkozhatunk a tapasztalatra, a csapatunk javulni, fejlődni fog 2020-ra.”

Bár Steiner nemrég maga ismerte el, hogy Grosjean kiszámíthatatlan versenyzőnek számít, aki jó napjain zseniális tud lenni, rossz napjain pedig megmagyarázhatatlanul kelekótya, a versenyző igazi alapembere a Haas csapatának, melynek tulajdonképpen Steiner után az első alkalmazottja volt. Az „alapkőletétel” óta az istállót erősíti, a mostani már a negyedik éve a Haasnál. 33 évesen, 9 szezonnal a háta mögött Grosjean a mezőny egyik legrutinosabb tagja.

„Sosem titkoltam, hogy szeretnék maradni a Haas csapatánál, és tovább dolgoznék az istálló fejlesztéséért. Már a kezdetektől itt vagyok, figyelhettem Gene Haas és Günther Steiner munkáját, és nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is ennek részese lehetek” – nyilatkozta a tíz dobogós helyezést számláló versenyző. „Tavaly ötödikek voltunk a konstruktőri bajnokságban, mindössze a csapat harmadik szezonjában, ami egészen különleges. Idén komoly kihívásokkal találtuk szembe magunkat, de a tavalyi és idei tapasztalatokat is arra fogjuk fordítani, hogy 2020-ban előrelépjünk. Már nagyon várom, hogy továbbra is Kevinnel dolgozhassak, és az egész csapattal folytathassuk ezt a közös utat.”

Romain Grosjean (Fotó: XPB)

 

A Haas eközben azt is megerősítette, hogy Magnussen is marad 2020-ban. „Kényelmes helyzetben vagyok, mivel tudom, hogy a csapatnál folytatom jövőre, és ez a pozitívuma az időnként igen nehéz 2019-es szezonnak” – mondta az istállót 2017 óta erősítő dán. „2020 kapcsán az tart lázban leginkább, hogy tudom, min kell javítanunk és dolgoznunk azért, hogy visszatérjünk arra a szintre, ahol tavaly álltunk. A csapatunk csupa versengő személyiségből áll, az élen Gene Haasszal és Günther Steinerrel. Senki sem elégedett azzal, amilyenné 2019 vált, de eltökélt szándékunk fordítani a helyzeten. Hálás vagyok, hogy a csapat mindig hitt bennem és a képességeimben. A célunk közös, és Romainnal mindent beleadunk a szezon hátralévő részében, ahogy 2020-ban is.”

A Haas csapata a tavalyi erős szezonja után idén erőteljes visszaesést mutat. Csak a Williamst előzik meg a konstruktőri bajnokságban, jelenleg a 9. pozíciót foglalják el 26 egységükkel. Az utóbbi három versenyt pont nélkül zárták, és súlyos gumikezelési problémáik mellett az autójuk fejlesztésével is bajlódnak. Steiner szerint idén e helyzetből már nehéz lesz kitörniük, és a jelek szerint most fontosabb számukra az állandóság versenyzőfronton, mintsem hogy új versenyzővel próbáljanak friss lendületet venni.

A mostani bejelentés Nico Hülkenberget hozta nehéz helyzetbe. A mezőnyt 2010 óta erősítő német továbbra is ülés nélkül áll, és a helyek száma vészesen kevés. Bizonytalan még a Red Bull és a Toro Rosso jövő évi felállása, ám miután Helmut Marko tanácsadó korábban határozottan kizárta Hülkenberg alkalmazásának lehetőségét, a német egyik esélyét mostantól a sereghajtó Williams jelentheti. Ottani kilátásait ugyanakkor rontja, hogy a csapat szorult anyagi helyzete miatt várhatóan egy erős szponzori háttérrel rendelkező versenyzőt akar szerződtetni George Russell mellé, Hülkenberg pedig nem tud komoly támogatót felmutatni, fizetési igénye pedig nem éppen Grove büdzséjéhez való.

Rajtuk kívül még az Alfa Romeo egyik ülése várja végleges gazdáját. Antonio Giovinazzi maradását még nem erősítették meg, jóllehet az olasz édesapja Monzában arról beszélt, hogy együtt folytatják. Hülkenberg Hinwilben is próbálkozhat, ám ott arra az ülésre kellene pályáznia, melyről az istálló partnere, a Ferrari rendelkezett az előző szezonokban, s amit saját neveltjeinek tartott fönn.

 

Forrás: Haas, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek