Véget ért egy korszak a Formula- -ben: a Williams istállóját felvásárolta a Dorilton Capital. Egyelőre a pontos részletek és a tulajdonrész még nem tisztázott, de a Williams megtalálta a befektetőket.
Május végén a Williams közölte, hogy átszervezik a stratégiájukat, miután a csapatnak nem nagyon ment az utóbbi időben és a csalódást keltő eredmények miatt az istálló jövője gazdasági szempontból aggasztónak tűnt.
A befektetők keresése sikeresnek bizonyult, mivel a mai napon bejelentette a Williams csapata, hogy a Dorilton Capital nevű társaság sikeresen és hivatalosan is bevásárolta magát a csapatba, igaz, a tulajdonrész pontos hányadáról egyelőre nincs adatunk.
Fotó: Williams Racing / twitter
„A Dorilton Capital a hosszútávú befektetéseiről híres, most pedig legfőbb céljuk, hogy visszaállítsák a csapat versenyképességét” – áll a Williams közleményében. „Ez egy izgalmas új éra kezdete a csapat történetében, ami most már az az új tulajdonosával olyan pozícióba került, amivel anyagilag alkalmazkodni tud az új Concorde-egyezménnyel járó új szabályokhoz.”
„A Williams teljes vezetősége ellenkezés nélkül fogadta el ezt a döntést, beleértve Sir Frank Williamst is, aki elhivatott aziránt, hogy ez a változás a csapat és a vállalat legjavát szolgálja majd és biztosítja a Williams hosszútávú és sikeres útját a Formula- -ben.”
Amit az új befektetőkről tudni lehet, hogy egy New York-i üzletvezetési tanácsadó vállalat, elnöke Matthew Savage, az ügyvezető igazgató pedig Darren Fultz. A Williams istállóját 1977-ben alapította Frank Williams és Patrick Head, abban az évben még egy March-csal versenyeztek, de pontot nem tudtak szerezni, majd 1978-ban Head megtervezte az első Williams F1-est, amivel a kilencedik helyen zárták a konstruktőri bajnokságot, tizenegy pontot gyűjtve.
Az istálló első győzelmét az 1979-es Brit Nagydíjon szerezte Clay Regazzonival, melyet 113 további siker követett. Az istálló utolsó győzelme Pastor Maldonado 2012-es sikere Barcelonában. A Williams az eddig teljesített 742 versenyen a 114 futamgyőzelem mellett 128 pole-pozíciót, 243 dobogós helyezést és 7 egyéni valamint 9 konstruktőri világbajnoki címet tud felmutatni, 33 kettős győzelmük mellett.