Hírek / Sport

F1: Hivatalos: nem vizsgálja újra Vettel kanadai ügyét az FIA!

2019. június 21. 19:01 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A második szabadedzést megelőző tárgyalásán meghallgatta a Ferrari érveit az FIA, ám úgy határozott, releváns új bizonyíték hiányában nem tárgyalja újra Sebastian Vettel kanadai esetét.

 

Háromnegyed órával a Francia Nagydíj második szabadedzését megelőzően egy vaskos dossziéval a kezében az FIA versenybíróságához érkezett Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója. Nem sokkal korábban a sajtónak nyilatkozva még azt mondta a francia, terhelőek az előásott új bizonyítékaik, és magabiztosan jelentette ki, bizonyítani tudják a döntés alapjául szolgáló megállapítások (veszélyes visszatérés, szándékosság) alaptalanságát.

„Úgy hisszük, hogy ez a bizonyíték meghatározó annak megítélésében, hogy Sebastian nem vétett a szabályok ellen” – jelentette ki. „Nagyon-nagyon sok adat áll rendelkezésre. Mi csak szeretnénk, ha minden szükséges információt megkapnának. Ezek közül pár nem volt elérhető akkor, és úgy érezzük, hogy ezek fontosak lehetnek. Hisszük, hogy azok az új információk, amik akkoriban még nem álltak rendelkezésre, precízen meghatározzák, hogy (Vettel) biztonságosan tért vissza, és nem kényszerített le senkit a pályáról.”

A mérnök a Sky Sportsnak nyilatkozva hozzátette: „Természetesen vissza akarjuk kapni a győzelmet, máskülönben nem is lennénk itt a tárgyaláson.”

A 14 óra 15 perckor tartott tárgyalás  nagyjából 35 perces volt, arról Mekies komor arccal, a Ferrari sajtósának kíséretében távozott, a médiának nem nyilatkozva. Csapata előre jelezte, Mekies nem fog interjúkat adni a péntek folyamán, mivel szeretnék meghagyni az FIA-nak a lehetőséget arra, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot a tárgyalásuk kimeneteléről.ú

Erre a szövetség végül csak a szabadedzést követően kerített sort, amikor hivatalos közleményben jelentette be, releváns új bizonyítékok híján nem fogja újravizsgálni a kanadai 5 másodperces büntetést hozó esetet, vagyis Sebastian Vettelnek sincs esélye visszakapni a pályán megszerzett első helyét.

A hivatalos indoklásból kiderül, Mekies prezentációt tartott a montreali bíráknak, s vázolta, miket vélnek új bizonyítékoknak, ám ez nem győzte meg az ítészeket. „Nincs meghatározó és releváns olyan új bizonyíték, ami nem állt rendelkezésre a verseny alatt” – hangzott az FIA határozata. Indoklásukban azt írták: „Az FIA Nemzetközi Sportkódexének 14-es cikkelye értelmében, valamint az FIA Sportszabályzatának 2,2-es bekezdése értelmében csakis azon tényezők tekinthetők újnak, amelyek nem voltak elérhetőek a Scuderia Ferrari számára az esemény vége előtt.”

 

Mindez tehát azt jelenti, hogy a Ferrari a mostani érveivel az FIA szerint már Kanadában is előállhatott volna.

Laurent Mekies (Fotó: XPB)

A hivatalos dokumentumból az is kiderült végre, hogy a Ferrari miket tekintett döntő erejű új bizonyítékoknak. A felsorolásban egy „érdekes” bizonyíték is szerepelt: a brit Sky Sports televízió elemzőjének, a korábbi F1-es versenyző Karun Chandhoknak a futamot követő videós elemzése, melyben az indiai azt taglalta, hogy Vettel nem szoríthatta szándékosan a falhoz Lewis Hamiltont, miután akkor még nem volt teljesen ura az autójának.

A Ferrari az alábbi bizonyítékokkal állt elő az FIA meghallgatásán:

  1. Vettel autójáról származó telemetriai adatok elemzése, beleértve az autó pozícióját rögzítő csatornák adataival

  2. videós elemzés elülső, felülnézeti, valamint Vettel és Hamilton fedélzeti kameráinak felvételei alapján, amit a futamot követően készítettek elő.

   3. Karun Chandhok videoelemzése a Sky Sports futamot követő műsorából

   4. a Vettel autójának orrán, hátrafelé néző kamera képanyaga, melyet az F1 tett közzé a versenyt követően.

   5. verseny utáni videofelvételek

  6. a GPS-adatok elemzése Hamilton és Vettel autójának helyzetéről az incidens idejéből, valamint az azt megelőző körökből

 7. Vettel tanúként tett vallomása

 

Ezek közül az FIA az 1., a 2., az 5., a 6. és a 7. bizonyítékot már a verseny alatt is megvizsgálhatta, azoknak nem volt újdonságerejük számukra. A 3-as számú bizonyítékról elismerték, hogy valóban új, de nem minősítették relevánsnak, mivel egy „harmadik személy véleménye” csupán (Chandhok elemzése). A 4-es számú bizonyítékról ugyancsak elismerték, hogy új, de ezt sem tekintették döntő fontosságúnak, mivel szerintük a rajta szereplő jelenetet más videofelvételek alapján már alaposan ki lehetett elemezni.

A kanadai Vettel-ügy ezzel hivatalosan is lezárult, a Ferrari versenyzője második maradt, miközben Lewis Hamilton megtarthatta a büntetéssel szerzett futamgyőzelmet.

 

Forrás: FIA, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek