Hírek / Sport

F1: Kizárták Räikkönent, Leclerc két helyet nyer vissza

2019. április 28. 13:32 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Utólag Kimi Räikkönent is diszkvalifikálta az időmérő edzésről az FIA, így a finn versenyző elveszítette 8. rajthelyét.

 

Pár órával az Azeri Nagydíj rajtja előtt veszélybe került Kimi Räikkönen 8. rajthelye. Az FIA délelőtt jelentette be, hogy technikai szabálytalanságra bukkantak a finn autóján. A terheléses teszt során az Alfa Romeo első szárnya 60 Newtonos erőhatás mellett az engedélyezett 5 milliméternél nagyobb mértékben elhajlott. A svájci csapat ezzel a technikai szabályzat 3.9.8-as pontját szegte meg.

A vizsgálat során az istálló nem tudott magyarázatot adni a szabálysértésre, ezért a szövetség úgy határozott, utólagosan kizárja a 2007-es világbajnokot a szombati időmérő edzésről. Ennek következtében Räikkönen nem állhat fel a rajtrácsra, a boxutcából kell rajtolnia. Csapatának most gondoskodnia kell arról, hogy szárnya a versenyen már szabályos legyen, máskülönben onnan is kizárhatják.

Az Alfa Romeóra rájár a rúd Azerbajdzsánban. Másik versenyzőjük, az eddigi legjobb F1-es időmérőjét teljesítő, először a Q3-ba jutó Antonio Giovinazzi a vezérlő elektronikája kényszerű cseréje miatt kapott 10 rajthelyes büntetést, és ezzel vesztette el a 8. rajtkockáját.

A csapat balszerencséjének legnagyobb nyertese az időmérőn hibázó Charles Leclerc, aki hivatalosan csak 10.-ként zárt szombaton, a büntetésekkel mégis előrejött a 8. helyre.

A sok szabálysértés miatt igencsak megcsappant a rajtrácsra felsorakozó autók száma. Pierre Gaslyt a pénteki mérlegelés elmulasztása miatt kötelezték boxutcai rajtra. Autójában a Honda-motornál éppen a leggyorsabb körének teljesítésekor lépte át az üzemanyag-átfolyás sebessége a 100 kilogramm/órás értéket. A csapat szerint ennek a teljesítményre nem volt komoly hatása, a hiba pedig váratlanul lépett föl.  A Honda mérnökei már reagáltak is, és a szoftver módosításával biztosították, hogy a versenyen szabályosan működjön az erőforrás.

Szintén a boxból indul Robert Kubica. A Williams sikeresen újjáépítette autóját a Q1-ben történt balesete után, ám úgy döntött, változtat annak beállításain. Mivel a parc fermé-szabályok értelmében erre nincs mód, a lengyel így nem foglalhatja el az utolsó rajtkockát.

 

Forrás: FIA, m4sport.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek