Hírek / Sport

F1: Komikus végjáték után Leclercé a rajtelsőség Monzában

2019. szeptember 7. 18:52 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A belga időmérő után Monzában is Charles Leclerc szerezte meg a rajtelsőséget, és akárcsak Spában, Monzában sem volt ellenfele az utolsó pillanatokban, ezúttal viszont nem azért, mert hatalmas előnyben volt ellenfeleivel szemben, hanem azért, mert az utolsó pillanatokban a mezőny tagjai addig vártak egymás szélárnyékára, míg szinte egyiküknek sem maradt idejük.

 

Már a szabadedzések után sejteni lehetett, hogy Monzában komoly szerep jut majd a szélárnyékozásnak, arra azonban senki sem számított, hogy az időmérő végén valódi „lassúsági” verseny alakul ki a Q3-ba jutottak között, akik igyekeztek ideális helyzetbe kerülni utolsó gyors körükhöz, végül azonban mindenki annyira óvatosan haladt, hogy a belassuló bolyból csak Carlos Sainz és Charles Leclerc kezdhette el gyors körét időn belül.

A ferraris ezt később meg is szakította, hiszen akkor már egyértelmű volt, hogy ő szerzi meg a rajtelsőséget, hiszen Sainz köre nem volt veszélyes az övére, amit még az első felfutáskor teljesített, és ami mindössze 39 ezreddel volt jobb Lewis Hamiltonénál, így nézve tehát igen szoros eredmény született Monzában.

Igaz, arra kevesen számítottak a Q3 közepén, hogy a leintést követően is ugyanazt az eredményt látják majd, amit épp akkor láttak a tabellán.

Ezúttal nemcsak a boxutca kijáratánál volt tumultus... (Fotó: XPB)

Hogy ez a későbbiek során változik-e azt nem tudjuk, hiszen a versenybíróság már vizsgálja a történteket, a nap folyamán ugyanis figyelmeztették a pilótákat arra, a túlságosan lassú felvezető körök büntetést vonhatnak majd maguk után.

Leclerc és Hamiltont – a jelenleg végeredménynek számító tabellán – Valtteri Bottas követi, aki épp csak be tudta fejezni gyors körét, mielőtt Kimi Räikkönen elveszítette uralmát Alfa Romeója felett és a Q3-at nagyjából annak felénél félbeszakították (az utolsó percek komikus jelenetei az újraindítást, majd egy több perces várakozást követően alakultak ki).

A negyedik Sebastian Vettel lett, kinek körét több alkalommal is visszajátszották, a Parabolicában ugyanis gyanúsan szélesen fordult (a képek tanúsága szerint könnyen előfordulhat, hogy négy kerékkel elhagyta a pálya határait), eredménye törléséről viszont egyelőre nem érkeztek hírek. A négyszeres világbajnokot az eddig erős hétvégét futó Renault-pilóták követik Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg sorrendben.

Kimi Räikkönen összetört autója (Kép: XPB)

A legjobb 10-be rajtuk kívül Sainz, Alexander Albon, Räikkönen - aki egyébként szoros csatában harcolta ki a továbbjutást a márkatárssal, Antonio Giovinazzival szemben, a Q2 végén ugyanis mindössze 2 ezred döntött a két Alfa-versenyző között - és Lance Stroll fért még be.

A második szakaszban Giovinazzi mellett a Toro Rosso két pilótája (Pierre Gasly hátrasorolásos büntetés miatt mindenképp a mezőny végéről indulna), Kevin Magnussen és Lando Norris esett még ki, aki Gaslyhoz hasonlóan egyébként sem „erőltette” a továbbjutást, hiszen az ő autójában is több erőforrásegységet kicseréltek, ami miatt ő is a sor végére kerül majd.

Lewis Hamilton, Charles Leclerc és Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A Q1-ben a megszokott két kieső, vagyis a Williams kettőse mellett Romain Grosjean, valamint Sergio Pérez és Max Verstappen búcsúzott. A holland motorcsere miatt így is úgy is hátulról startol, a Red Bull azonban legalább a Q2-be szerette volna továbbjuttatni őt, egy motorhiba miatt azonban nem tudta teljesíteni gyors körét.

A Q1-ben nemcsak az ő életét keserítette műszaki hiba: Pérez autója néhány perccel az etap vége előtt megállt, ami miatt egyébként a piros zászló is előkerült.

A F1-es Olasz Nagydíj rajtja magyar idő szerint 15 óra 10 perckor lesz.

 

Az Olasz Nagydíj időmérőjének végeredménye:



 

Versenyző

Csapat

Q1

Q2

Q3

1.

Charles Leclerc

Ferrari

1:20,126

1:19,553

1:19,307

2.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:20,272

1:19,464

1:19,346

3.

Valtteri Bottas

Mercedes

1:20,156

1:20,018

1:19,354

4.

Sebastian Vettel

Ferrari

1:20,378

1:19,715

1:19,457

5.

Daniel Ricciardo

Renault

1:20,374

1:19,833

1:19,839

6.

Nico Hülkenberg

Renault

1:20,155

1:20,275

1:20,049

7.

Carlos Sainz

McLaren-Renault

1:20,413

1:20,202

1:20,909

8.

Alexander Albon

Red Bull-Honda

1:20,382

1:20,021

idő nélkül

9.

Kimi Räikkönen

Alfa Romeo-Ferrari

1:20,634

1:20,515

idő nélkül

10.

Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:20,643 1:20,498

idő nélkül

11.

Antonio Giovinazzi

Alfa Romeo-Ferrari

1:20,657

1:20,517

 

12.

Kevin Magnussen

Haas-Ferrari

1:20,616

1:20,615

 

13.

Danyiil Kvjat

Toro Rosso-Honda

1:20,723

1:20,630

 

14.

Lando Norris

McLaren-Renault

1:20,646

1:21,068

 

15.

Pierre Gasly

Toro Rosso-Honda

1:20,508

1:21,152

 

16.

Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:20,784

   

17.

Sergio Pérez

Racing Point-Mercedes

1:21,291

   

18.

George Russell

Williams-Mercedes

1:21,800

   

19.

Robert Kubica

Williams-Mercedes

1:22,356

   

20.

Max Verstappen

Red Bull-Honda

idő nélkül

   

 
Forrás: m4sport.hu
 


next 5

A mi világunk

Hírek