Cikk megosztása
2020. szeptember 8. 06:30 Sport | Szerző: Dudás Róbert
Nem bírta ki könnyek nélkül utolsó Formula 1-es versenyét Claire Williams. Csapata mindent megtett, hogy emlékezetes legyen a búcsúja – ők pedig mindent megtettek, hogy örökké emlékezzünk rájuk. Szívszorító nap volt.
Megnyílt a monzai boxutca, beindították a motorokat, a kerékmelegítők lekerültek, és a két Williams-autó kihajtott a pályára a garázsból – Claire Williams jelzésére. A csapatvezető-helyettes nem véletlenül vette át a szerelők hagyományos munkáját a monzai vasárnapon: a mostani volt az utolsó F1-es nagydíjhétvégéje csapatvezetőként, a családja nevét viselő istálló élén.
Róla és alapító édesapjáról, Frank Williamsről sok szépet mondtak a hétvégén, régi emlékeket, sok személyes emléket idéztek föl, ami megmutatja, mennyire szerves része volt – és távozása ellenére marad is – ez a család a királykategóriának. Ahogy a náluk debütáló Jenson Button fogalmazott: „A paddockban mindenkinek van egy kedves története a Williamsről. Teljesen mindegy, hogy versenyzett-e náluk, vagy sem.”
Claire Williams (Fotó: XPB)
Egy első szárny ajándékba
Emlékei viszont a családnak is vannak. Nem is akármilyenek. Claire Williams kedvencét a saját korszakának egyik csúcspontja jelenti: a 2014-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj, amelyen Felipe Massa a 2., Valtteri Bottas a 3. helyen ért célba, és amelyen az istálló megszerezte a konstruktőri harmadik helyet. „Ha azokat a versenyeket nézem, amiken részt vettem, a 2014-es abu-dzabi futam volt a kedvenc emlékem. A csapat ma egy ajándékot adott: az az orrkúp és első szárny volt az, amit azon a versenyen használtunk” – mesélte az utolsó futama előtt, milyen meglepetéssel kedveskedett neki a csapata. „Személy szerint ez volt a kedvenc emlékem. De összességében varázslatos volt számomra ez az időszak a sportágban, és hiányozni fognak az emberek. Mindig jóban voltam mindenkivel a paddockban, és a csapatnál dolgozó emberek is inspirálóak voltak, fantasztikusak. Őket fogom a legjobban hiányolni, és rájuk emlékszem majd a legszívesebben.”
Williamsnek a brit Sky Sports a futam előtt egy klipet vetített le a csapatuk legszebb pillanatairól. „Ezen a hétvégén mindenki próbálja elérni, hogy sírjak” – jegyezte meg, a hétvégén nem először a sírás határán egyensúlyozva.
Megható rádiózás
Aztán amikor leintették a versenyt, amelyen Nicholas Latifi a pontszerzés határán, a 11. helyen ért célba, Williams szemei könnybe is borultak. Két versenyzője kedves üzenetekkel ríkatta meg.
George Russell: „Claire, Frank! Köszönet mindenért, amit értetem tettetek, valamint az egész csapatért! A távozásoddal nagyon hiányozni fogsz. Tiszta szívemből köszönöm!”
Nicholas Latifi: „Claire, elképzelni sem tudom, milyen érzelmek kavarognak most benned. Így utoljára szeretnék köszönetet mondani mindenért, amit értem tettél, hogy megadtad nekem ezt a lehetőséget! Hiányozni fogsz nekem, a Formula 1-nek is hiányozni fogsz. Gőzerővel fogunk dolgozni, hogy visszavezessük a Williams nevet oda, ahová való! Neked, Marcnak (a férje) és Nate-nek (a kisfia) pedig a legjobbakat kívánom, bármi is lesz a következő lépés! Köszönöm! Köszönöm!”
Claire Williams (Fotó: XPB)
Édesanyja jelképét is viszi magával
Wiliams a verseny előtt azt mondta, egyszerűen csak próbálja kiélvezni a nap minden pillanatát, és magába szívni az utolsó emlékeket. Csapata gondoskodott arról, hogy legyen mire emlékeznie. Ajándékokkal, gesztusokkal. „Ez volt a legkivételesebb napom. Nem mondom azt, hogy a legnagyszerűbb, mivel számomra és a családom számára is nagyon szomorú volt. A legnagyszerűbb időket éltük át a Formula 1-ben. A csapatunk ma teljesen elkényeztetett engem ma. Annyi csodálatos dolgot csináltunk, amiket örökké emlékként fogok őrizni” – mondta a nap végén.
Nemcsak a 2014-es szezonzárón használt orrkúpot vitte magával, hanem egy pillangót is. Arról az emblémáról van szó, amely évek óta a Williamsek orrán rejtőzött, és amely Ginny Williamsnek, az alapító nejének, Claire édesanyjának állított emléket, aki legalább annyit tett az istálló sikeressé válásáért, mint a névadó. „Édesanyám logója az autón van, amióta elhunyt. Ezt most visszük magunkkal. Amikor elhatároztuk, hogy a Williams család távozik, azt is eldöntöttük, hogy édesanyámat is visszük magunkkal, nem hagyjuk őt itt, együtt megyünk, mindannyian” – mondta a pillangóról.
Az alapító nejét jelképező pillangó a családdal együtt távozik az F1-ből (Fotó: Williams)
„Ez az egész életem, ez vagyok én”
Claire Williams mérhetetlen büszkeséggel beszélt édesapjáról, valamint a társalapító Patrick Headdel elért korábbi fantasztikus eredményeikről, amik az F1 történetének harmadik legsikeresebb csapatává tették a Williamst. „Egészen rendkívüli, amit ez a csapat ebben a sportágban elért, privát csapatként, esélytelenként. Elképesztő, amit apám elindított. Mindig büszke voltam rá, mindig nagyon inspirált. De azok az emberek is, akik a Williamsnél dolgoztak, és nemcsak most, hanem korábban is. Nagyon sok mindent értünk el. Ez a sport nagyon sokat adott a mi családunknak. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk érte. A Forma–1-nek köszönhetően csodálatos életünk volt.”
És amikor ezt mondja, szó szerint gondolja. Williams lényegében beleszületett apja csapatába, és nem is ismer mást az F1-es életen kívül. „A csapat a minden számomra. Az egész életemet ez jelenti, ez vagyok én, ez a mi családunk. A családunk számára is ez jelentette a középpontot. Apám sosem volt az az ember, aki elhagyta az irodáját a munkaidő végén. Este a vacsoraasztal fölött is a csapatról beszélgettünk. Annyira meghatározó részét képezte ez az életünknek, és nagyon sokat is adtunk ezért a sportért. Egyszer be kell fejezni, de nagyszerű idők voltak ezek itt. Nagyon sokat adott nekünk ez a sport, és kiváltságosnak éreztük magunkat. Minden egyes nap meg kellett csípnem magam, hogy egy Williamsnek születtem, és már negyvennégy vagyok. Belehozott ebbe a hihetetlen világba,”
„Néha megfeledkezünk arról, mennyire hihetetlen ez az élet, amit élünk. Apám mindig azt mondta: »Hát nem csodálatos, Claire, hogy fizetnek minket azért, amit szeretünk?« Sok ember nem mondhatja ezt el egész életében. Ezt sosem szabad elfelejtenünk. És azt sem, hogy milyen hihetetlen ez a sportág. Nagyon sokat adott nekünk, és nagyon szeretjük.”
Claire Williams (Fotó: XPB)
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ
A Williams történetében most új időszámítás indul. Az F1-be 1977-ben nevező, és azóta is kitartó csapat tulajdonosa mostantól már nem a névadó család, hanem a Dorilton Capital. Williamsék számára pedig kezdetét veszi egy más, egy szokatlan, de remélhetően ugyanolyan csodálatos élet. „Frank sokkal tovább volt ebben a sportágban, mint itt a legtöbben. Nagyon sokat tett, és biztosra veszem, hogy már várja az új fejezetet, ahogyan mindannyian. Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. Apám nagyon sokat tett a Formula 1-ért, rengeteg áldozatot vállalt. Sok időt áldozott rá a családja helyett, de most nagyon várjuk, hogy a Williams család többet legyen együtt. Van két kicsi, aranyos unokája, és várja, hogy többet lehessen velük” – mondta Claire az új fejezetről.
A Monzából való távozása előtt elismerte: „Egészen brutális lesz kedden reggel úgy fölkelni, hogy nincs tovább ez a világunk. De azt is tudom, hogy klassz lesz kimenni, és körülnézni, hogy milyen a világ odakint. Mert van odakint is egy világ, és az is hihetetlen.”
Furcsa lesz nélkülük – felejthetetlen volt velük. A nevük és az életművük viszont marad. Amit pedig hátrahagytak, az – a jelenkor minden nehézségétől függetlenül is – megismételhetetlen.
We are Williams. Always. pic.twitter.com/BmVXu1DJkt
— Williams Racing (@WilliamsRacing) September 6, 2020
Köszönjük Williams család!
Forrás: forrás: F1, Sky Sports, m4sport.hu
Cikk megosztása