Hírek / Sport

F1: Koronavírus gyanújával különítettek el több csapattagot

2020. március 11. 09:29 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Éppen csak megérkezett a Formula–1 mezőnye Ausztráliába, több csapatdolgozót máris koronavírus gyanújával különítették el. A versenyzőknek eközben kerülniük kell a szurkolókkal való érintkezést.

 

Bizonyos PR-rendezvényeket már kedden is tartott az F1 mezőnye az év első versenyének otthont adó Ausztráliában, ám az élet igazán csak szerdán indult be Melbourne-ben. Sajnos azonban nemcsak a nyilvános fellépések, bemutatók és pályabejárások szolgáltattak hírt. Beszámolók szerint legalább három, mások szerint négy csapatalkalmazottat is elkülönítették, hogy megvizsgálják, nem fertőződtek-e koronavírussal.

A csapatok nagyon elővigyázatosak a kialakult helyzetben, és a legapróbb jelekre óvintézkedéssel reagálnak. Úgy hírlik, pár csapattag lázas tüneteket mutatott a pályára érkezve. Az Autosport információi szerint a McLaren egyik dolgozója, valamint két Haas-alkalmazott is tesztre jelentkezett az illetékeseknél. A svájci Blick tudósítója, Roger Benoit eközben négy gyanús esetről írt. Neki Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke azt nyilatkozta: „Ezek a személyek eltérő csapatok tagjai. Különösen elővigyázatosnak kell lennünk.”

Hogy az érintettek fertőzöttek-e, az még nem derült ki, a McLaren és a Haas viszont megerősítette, hogy a koronavírusra emlékeztető tüneteket produkáló illetőket visszaküldték a hoteljükbe, ahol „házi karanténba” vonultak a teszteredmény megérkezéséig. „Egy csapattag elővigyázatosságból elkülönítette magát a hotelszobájában, megfelelve az előírásainknak, miután a koronavíruséhoz hasonló tüneteket mutatott. Még várjuk a teszt eredményét, aminek érkezésére nincs konkrét határidő. A csapat a megszokott menetrend szerint dolgozik tovább” – állt a McLaren rövid közleményében.

Fotó: XPB



 
Lefújt koncert, százával tesztre várók, F1-es futam

Az ausztráliai szervezők a hét elején magabiztosan jelentették ki, hogy „semmi esetre sem” rendeznek zárt kapuk mögött zajló futamot, és nem tartanak a járványveszélytől. Ehhez képest az országban ellentétes hangulatban zajlottak az események az elmúlt napokban. Beszámolók szerint kisebbfajta pánikhangulat uralkodik most a helyszínen, maszkot viselő emberek tömege jelentkezik a helyi kórházakban koronavírus-tesztre Melbourne-ben, kedden pedig a popénekes Miley Cyrus is bejelentette, hogy a kialakult helyzetre reagálva, valamint az illetékes szervek ajánlásaira alapozva lemondja az eredetileg péntekre tervezett jótékonysági koncertjét, melyet az Ausztrál Nagydíjhoz kapcsolva rendeztek volna meg a helyi stadionban.

„Hogy csökkentsük az egészségügyi kockázatot, amivel jelenleg globálisan szembe kell néznünk, nem fogunk az ausztráliai show-ra utazni” – közölte az énekesnő. Robbie Williams szombati koncertjét eközben egyelőre úgy tervezik, hogy megtartják.

Az ausztrál sajtó felkapott egy hírt, mely arról szólt, az Albert Park egyik hoteljének dolgozójánál diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, miközben ő napokon keresztül nem foglalkozott a tüneteivel. Az említett hotel jelenleg zárva tart, az F1 dolgozóit az eset nem érintette.

Koronavírus-tesztre váró emberek Melbourne egyik kórházában (Fotó: MTI/EPA)



Ausztráliában érezhetően komolyodott a vírushelyzet. Erre utal, hogy az F1-et nemrég még megrendezhetőnek nevező egészségügyi hatóságok nyomására az ország bejelentette, hogy szerda estétől egyáltalán nem engedi be az európai gócpontnak számító Olaszországból érkezőket. Ez a korlátozás az F1 olasz tagjait már nem érinti, a Ferrari, az Alpha Tauri és a Pirelli emberei mind megérkeztek a helyszínre.

A paddockban és a helyi üzletekben a vírusveszélyre figyelmeztető felhívások próbálnak elővigyázatosságra inteni, és alighanem a résztvevők is extra intézkedéseket fognak bevezetni. A festését és új névadó szponzorát szerdán bemutató Renault a versenyzőinek engedélyezte, hogy kihagyják a szerdára tervezett sajtótájékoztatójukat, a csapat emellett jelezte, nem tervez olyan sajtóeseményeket tartani, amelyben túl sok ember zsúfolódhat össze túl kis helyen. A versenyzőket óva intik attól, hogy kapcsolatba kerüljenek a szurkolókkal.

 

Távol tartani a szurkolókat a versenyzőktől

Előzetesen sokan megkérdőjelezték az F1 és az ausztrál szervezők azon döntését, hogy a tervek szerint lebonyolítják a nagydíjukat, és a kritikusok azt is értetlenül nézik, hogy ezen elhatározásuk mellett továbbra is kitartanak. Roger Benoit cikkében megjegyezte, szerinte szükség esetén az Egészségügyi Világszervezetnek, a WHO-nak kellene közbelépnie, és az lenne a legjobb, ha megtiltaná az előrejelzések szerint a négy nap során több mint 300 ezer embert vonzó F1-es nagydíj látogatását. Kiemelte, az ausztrál fociliga már zárt kapus meccseket tervez tartani a folytatásban.

Fotó: XPB



Az Ausztrál Nagydíj szervezői eközben komoly tervváltozásról egyelőre nem adtak hírt, csupán azt jelentették be, hogy változtatnak a szokásos szurkolói autogramosztás menetén, és a versenyzők amolyan „kérdezz-felelek interjú” formájában fognak aláírást osztogatni, miközben a szurkolók melletti „vörös szőnyeges” bevonulásuk alkalmával sem autogramot nem fognak adni, sem közös fotókat nem készítenek az emberekkel, hogy ne kelljen érintkezniük.

Miután a helyzet akár óráról órára változhat, már az Ausztrál Nagydíj kapcsán sincs semmire garancia. Az F1 mindenesetre bejelentette, felkészült az esetleges fertőzéses esetekre, többek között karanténpontokat is felállított a helyszínen.

Forrás: Racefans, Blick, Autosport, Grandprix.com.au, m4sport.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek