Hírek / Sport

Címkék

#sport #formula1

F1: Már vezérigazgatója is van az FIA-nak

2022. szeptember 17. 06:30 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

Története során először vezérigazgatót nevezett ki a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Natalie Robyn személyében, aki a szervezet összehangolt és sikeres működéséért, valamint pénzügyi teljesítményéért lesz felelős.
 
Mióta a tavalyi év végén Mohammed bin Szulajm vette át a szövetség irányítását, az FIA több ponton is komoly változtatásokat hajtott végre (ami a motorsportok, azokon belül is az F1 világát érinti, elég a versenyirányítás átszervezésére gondolni), a szakember azonban jelezte, folyamatosan újtani, módosítani akar, hogy jobbá tegye a szervezet működését.
 
Arról már korábban is szó esett, hogy még idén kineveznek egy vezérigazgatót, aki az elnökkel közösen – és az ő válláról terheket levéve – intézi majd a szervezet ügyeit. Csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy a posztot Natalie Robyn tölti majd be.
 
Az amerikai születésű szakember sok tapasztalatot szerzett már az autóiparban és a pénzügyi szektorban, az elmúlt 15 évben ugyanis dolgozott a Volvónál, a Nissannál és a Daimler-Chryslernél is különböző pozíciókban. Ami az FIA-t illeti, ott az „integrált és összehangolt adminisztráció sikeres működéséért és pénzügyi teljesítményéért” felel majd.
 
Forrás: M4Sport
Kép: f1i.com

Címkék

#sport #formula1


next 5

A mi világunk

Hírek