Hírek / Sport

F1: Masi marad az FIA versenyigazgatója

2019. július 15. 10:11 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A szezon hátralévő részében még egészen biztosan Michael Masi lesz a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, miután az elnök, Jean Todt meghosszabbította kinevezését, ami eredetileg a nyári szünetig szólt.

 

 

Az ausztrál szakembert a korábbi versenyigazgató, Charlie Whiting tragikus hirtelenséggel bekövetkező halála után nevezték ki a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínén. Megbízatása először arra a hétvégére szólt, majd később meghosszabbították azt, igaz, továbbra is ideiglenes versenyigazgatóként dolgozott.

Masi az elmúlt hetekben egyre jobban belejött feladatai ellátásába, egyre többször állt a nyilvánosság elé, és egyre több kérdésben fejtette ki véleményét, annyira nem meglepő tehát, hogy az FIA ismét meghosszabbította kinevezését.

Ezt ő maga árulta el a Brit Nagydíj leintését követően. Elmondta, szombaton tárgyalt a szövetség első emberével, Jean Todttal, aki azt tanácsolta neki, valamint az FIA szakmai csoportjának, hogy legalább a 2019-es szezon végéig folytassa ténykedését jelenlegi posztján. 

Látva, hogy a szakember (aki egyébként hosszú ideig dolgozott helyettes versenyigazgatóként Whiting mellett, és más szériákban is bőven szerzett még tapasztalatokat) megfelel a kihívásoknak, nem lenne meglepő, hogy a szezon végén az FIA ismét bizalmat szavazna neki, és hosszabb távon is ő maradna a versenyigazgató.

Michael Masi, középen (Fotó: XPB)

 

Forrás: RaceFans, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek