Hírek / Sport

F1: Meglepetés: Vettel a falban, Latifi az élen az esőben a harmadik szabadedzésen

2022. július 30. 14:20 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A Magyar Nagydíjon , a Hungaroringen már az Formula 3 szombat reggeli sprintfutamát megkavarta az eső, a csapadék pedig nem hagyott alább a Formula 1 harmadik szabadedzésének kezdetére sem. A pályát takarították is az F1 előtt, de a szakadó esőben eleinte senkinek sem volt nagy kedve kihajtani a pályára, noha jó esély volt ez a gyakorlásra, hiszen az előrejelzés szerint a délutáni kvalifikáció is hasonló körülmények közt zajlik majd.
 
Végül a két Ferrari bátorkodott kimerészkedni a Hungaroringre elsőként, természetesen a kék oldalfalú esőgumikon. Őket a pénteken jó tempót mutató Lando Norris követte, aki – a Ferrarikhoz hasonlóan – igencsak csúszkált a vizes aszfalton.
 
Alonso eközben az intermediate-eken próbált szerencsét, de hamar rájött, hogy ennek még nem jött el az ideje. Húsz perc elteltével a két Ferrari állt az élen, mögöttük pedig a csütörtökön visszavonulását bejelentő Sebastian Vettel állt a harmadik pozícióban. Egyedül a két Red Bull és Lewis Hamilton nem futott még mért kört addig a pontig.
 
Az edzés második felére kezdett kivilágosodni Mogyoród felett az ég, és a versenyzők is egyre aktívabbak lettek. Előbb Pierre Gasly megforgása miatt jött elő a sárga zászló, pedig addig jó körön volt a francia, aki megfutotta az addigi leggyorsabb első szektort, majd később Leclerc kétszer is az utolsó pillanatban tudta kordában tartani a Ferrarit.
 
A két Red Bull csak az utolsó húsz percben mutatta meg magát, ekkorra már mindenki az átmeneti esőgumikon körözött, de Leclerc idejét továbbra sem tudta megdönteni senki. Az interek nagyon nehezen melegedtek be, sok volt a csúszkálás és a panaszkodás a rádióban, majd Sebastian Vettel miatt kilenc perccel az edzés vége előtt előkerült a piros zászló, aki a tízes kanyar előtt dobta el az Aston Martint, és beleállt a gumifalba az addig nagyszerűen teljesítő német.
 
Az utolsó négy percre még újraindult az edzés, Verstappen pedig át is vette a vezetést, azonban Leclerc hatalmas, egy másodperces előnnyel azonnal visszavette az első helyet, Albon és Latifi pedig a végén robbantottak. A thai versenyző a harmadik, Latifi pedig az első helyet szerezte meg az utolsó pillanatban!
 
A harmadik szabadedzés végeredménye:
A Formula 1-es Magyar Nagydíj programja ma 16 órakor folytatódik az időmérővel.
 
Fotó: Formula 1
Forrás: Formula 1, Formula.hu


next 5

A mi világunk

Hírek