Hírek / Sport

F1: Milliomossá tett egy fogadót a monzai dobogós trió!

2020. szeptember 8. 13:46 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Azt gondolnánk, senki sem tudta volna eltalálni a kaotikus Formula 1 Olasz Nagydíj végeredményét, ám egy finn fogadónak mégis sikerült. 72 forintnak megfelelő összegből vált belőle milliomos!

Első Pierre Gasly, második Carlos Sainz, harmadik Lance Stroll. A monzai vasárnapi végeredmény minden volt, csak nem papírforma. A 2014-ben kezdődő hibridérában még sosem nyert versenyt senki, aki nem a Mercedes, Red Bull, Ferrari trió autóját vezette, mi több, dobogón is alig-alig álltak más csapatok versenyzői az elmúlt hét és fél évben, a nevezett három gárda pedig utoljára 2012-ben Kanadában maradt le egyszerre a dobogó valamennyi fokáról.

Ez alapján azt gondolhatnánk, kizárt, hogy bárki is számított Gasly győzelmére, az pedig teljes képtelenség, hogy az első három helyezettet is előre megnevezte valaki.

Nos, ez óriási tévedés!

A német Bild beszámolója szerint egy finn fogadóiroda, a Vikkaus az Olasz Nagydíj után fölfedte, volt egy játékosuk, aki a fenti befutóra fogadott. Egy úgynevezett „szupertriplát” játszott meg, vagyis az első három helyezettet tippelte meg, és miután az általa megjelölt Gasly, Sainz, Stroll trió szorzója 169 990 volt, nem kevés pénzt kaszált vele.

Nem Pierre Gasly volt az egyetlen vasárnap délután, aki nem tudta felfogni, hogy nyert... (Fotó: XPB)



72 forintnak megfelelő 20 centet rakott fel csupán a top 3-ra, és a nyeresége 33 398 euró lett, azaz mintegy 12 millió forint.

 

 

 


Lehet, hogy a francia tévé kommentátora megőrült a monzai futam utolsó körében, ám garantált, Finnországban volt egy ember, aki még nála is hangosabban kiabált a befutó alatt, szurkolva, hogy maradjon a sorrend.

A finn fogadóiroda vezetője elárulta, nem a mostani volt az első nagy F1-es szakítás náluk. Legutóbb a 2017-es bakui futam hozott egy nagy nyertest a váratlan dobogójával. Akkor Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas és Lance Stroll egy szerencsés játékost 12 639 euróval, mai árfolyamon úgy 4,5 millió forinttal tett gazdagabbá. Ő csak kispályás volt a mostani szerencséshez képest.

 

Forrás: Bild, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek