2019. április 28. 20:14 Sport | Szerző: Dudás Róbert
A csaták helyett a taktikázásról szólt az Azeri Nagydíj, melynek csak az utolsó körei hoztak izgalmat az élen. A Mercedes történelmet írva zsinórban negyedik kettős győzelmét aratta. Valtteri Bottast kárpótolta az élet a múlt évi bakui kiesésért: nyert, és újra vezeti a bajnokságot.
Ahogy Szujó Zoltán az m4sport kommentátora, az Azeri Nagydíj vége előtt néhány körrel elmondta, talán ez a pálya visszafizeti tartozását Valtteri Bottasnak, aki egy évvel korábban defekt miatt esett ki vezető helyről. Hogy tartozik-e vagy sem, az egyetlen embert bizonyosan nem érdekelt: a csapattársat, Lewis Hamiltont, aki nagyjából ekkor próbált meg közelebb kerülni Bottashoz. Egészen sikeresen, hiszen a végére DRS távolságon belülre került, de a döntő pillanatban, az utolsó teljes célegyenest tartalmazó körben egy lekörözött miatt Bottas is nyithatta a hátsó szárnyát, és ezzel el is dőlt: Baku visszafizette tartozását a Mercedes versenyzőjének.
„Büszke vagyok, hogy részese lehetek ennek...” – mondta a rádión keresztül csapatának a finn, aki idei második győzelmét ünnepelheti, és mivel márkatársa, Lewis Hamilton bekísérte a célba, rekordnak számító egymást követő négy kettős győzelmet aratott a Mercedes.
Persze, ahhoz, hogy ez megtörténjen, kellett egy egészen izgalmas rajt is, melyben a két ezüstös ádáz csatát vívott egymással, de attól függetlenül, hogy valóban csak centik választották el őket egymástól és a faltól - mindketten sikeresen megúszták, ahogy Bottas kikényszerítette az időmérőn megszerzett első helyének megtartását.
Az idei bakui futam nem kerül be a legizgalmasabb versenyek történelemkönyvi bejegyzésébe, de az ifjú Charles Leclerc tett arról, hogy végig nyílt legyen a küzdelem. A monacói ugyanis az időmérős balesete után a többiekkel ellentétben a közepes gumikat tette fel a rajtnál (8. hely), és emiatt, bár az elején lassabbnak bizonyult, hamarosan elkezdett feljönni a mezőny élére. Olyannyira, hogy a 12. körben már ott loholt csapattársa mögött a 3. helyért.
A Ferrari azonban húzott egy merészet, és még a „csúfos” előzés előtt kihozták Vettelt kereket cserélni. Hamarosan aztán a két Mercedes versenyző is csatlakozott, akik nyakára szintén megérkezett Leclerc. A kiállások után jó ideig a monacói vezette a mezőnyt, és benne volt a levegőben, hogy ha elég sokáig kihúzza a keményebb gumikon, akkor a végén nagyot léphet előre a lágyakon.
Mindez azonban nem történt meg. Határidőn belül cserére kényszerült a Ferrari, és végül is annyira nem is működött kiemelkedően a lágy abroncs a Ferrarin. Erre jött még egy rövid VSC-szakasz, ami tovább rontotta esélyeit, hiszen a már kopó gumikon előtte hajtók ezekben a percekben óvni tudták abroncsaikat.
De azért termett Leclerc számára is babér. Kiállt egy plusz kerékcserére, mert mögötte volt annyi „levegő”, hogy ezt büntetlenül megtehette, és megfutotta a verseny legjobb körét. Ugyanerre szintén volt lehetősége az előtte autózó Max Verstappennek is, de ő nem élt a lehetőséggel, viszont biztonságosan befutott a negyedik helyen.
Vettel gratulál a győztes Bottasnak (Batchelor / XPB Images)
Ez nagyon fontos a mi szempontunkból, hiszen Verstappennek szerdán jelenése van Magyarországon - a 7. Nagy Futam sztárjaként várjuk őt Budapestre...
Max Verstappen a 2018-as Nagy Futamon (Száva-Nagy Zsolt)
Bár az előzmények miatt azt gondoltuk, bizonyosan bejön majd a biztonsági autó a pályára, végül megúszta a mezőny egy virtuálissal. Ráadásul azt is csak egy a pályán lelassuló, technikai hibás autó idézte elő. Pierre Gasly a 6. helyről állt ki. Pedig volt akció bőven, és törmelék is. Daniel Ricciardo például Danyiil Kvjatot előzte meg a hármas kanyarban, ám annak bevétele nem sikerült, és az ausztrál gyakorlatilag kivezette ellenfelét a pályáról. Aztán pedig Ricciardo tükörből tolatott, de nem nézett bele, úgyhogy egy kövér gázzal neki is tolatott a még mindig veszteglő Kvjat autójába, és ezzel el is dőlt a sorsuk. Mentek mindketten a Bokszba. És ezen kívül is még volt egy biztonsági autós lehetőség a futamban, amikor egy luficsomag került a pályára, ami magától nem is nagyon akart elszállni onnan.
Az Azeri Nagydíj után Valtteri Bottas ismét vezeti a bajnokságot, és így fordul a világbajnokság az európai futamokra, hiszen két hét múlva már a Spanyol Nagydíjon köröz a Forma-1 mezőnye.
De előtte: Május 1 – Nagy Futam!
Az Azeri Nagydíj végeredménye:
Versenyző |
Csapat |
Idő |
|
1. |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
1 ó 31 p 52,942 mp |
2. |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
+1,524 mp |
3. |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
+11,739 mp |
4. |
Max Verstappen |
Red Bull-Honda |
+17,493 mp |
5. |
Charles Leclerc |
Ferrari |
+1 p 09,107 mp |
6. |
Sergio Pérez |
Racing Point-Mercedes |
+1 p 16,416 mp |
7. |
Carlos Sainz |
McLaren-Renault |
+1 p 23,826 mp |
8. |
Lando Norris |
McLaren-Renault |
+1 p 40,268 mp |
9. |
Lance Stroll |
Racing Point-Mercedes |
+1 p 43,816 mp |
10. |
Kimi Räikkönen |
Alfa Romeo-Ferrari |
+1 kör |
11. |
Alexander Albon |
Toro Rosso-Honda |
+1 kör |
12. |
Antonio Giovinazzi |
Alfa Romeo-Ferrari |
+1 kör |
13. |
Kevin Magnussen |
Haas-Ferrari |
+1 kör |
14. |
Nico Hülkenberg |
Renault |
+1 kör |
15. |
George Russell |
Williams-Mercedes |
+2 kör |
16. |
Robert Kubica |
Williams-Mercedes |
+2 kör |
17. |
Pierre Gasly |
Red Bull-Honda |
kiesett |
18. |
Romain Grosjean |
Haas-Ferrari |
kiesett |
19. |
Danyiil Kvjat |
Toro Rosso-Honda |
kiesett |
20. |
Daniel Ricciardo |
Renault |
kiesett |
Leggyorsabb kör: Charles Leclerc, 1:43,009 mp |
Forrás: Boxutca, m4sport.hu