Hírek / Sport

F1: Női versenyzőt keres a Ferrari

2019. december 17. 11:32 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Akadémiája kibővítését tervezi a Ferrari csapata, céljuk között pedig női versenyzők felkarolása is szerepel.

 

Egy bajnoki cím (Robert Svarcman, F3) és három bajnoki második helyezés (Marcus Armtstrong, F3; Gianluca Petecof, F4; Enzo Fittipaldi, Formula Regionális Európa-bajnokság)) termett idén a Ferrari Akadémia nyolc jelenlegi tagjának, ám mégsem elsősorban emiatt nevezhető 2019 az olasz márka utánpótlás-programja eddigi talán legsikeresebb évének, hanem Charles Leclerc miatt. A monacói az akadémiájuk első olyan tagja, aki ülést kapott az F1-es csapatuknál, és két futamgyőzelmet, valamint hét pole pozíciót hozó szezonjában bizonyította, nem véletlenül tekintik őt a programjuk ékkövének.

Nem is kérdés, igazi kincsre leltek, ám a tehetségkutatás és -gondozás ezzel még nem áll le Maranellóban. Mi több, Mattia Binotto csapatfőnök bejelentette, hogy keresik az első női versenyzőjüket is! „Növeljük a Ferrari Versenyzői Akadémia tagjainak számát a következő évben. Pár további versenyző fog csatlakozni. Azt nem tisztem megmondani, pontosan hányan és kik fognak érkezni, de nagyon keményen dolgozunk ezen. Emellett az Akadémia keresi a jövő női versenyzőit is. Nőknek is a Ferrari Akadémia tagjává kell válniuk. Pillanatnyilag ezen dolgozunk, és biztosra veszem, hogy hamarosan sor is kerül rá” – nyilatkozta az istálló vezetője.

Tatiana Calderón

 

A női versenyzők közül az F1 szemszögéből nézve a legmagasabb szinten jelenleg Tatiana Calderón áll, aki amellett, hogy az Alfa Romeo fejlesztőversenyzője, a Formula 2 első női versenyzője is lett. Első szezonjában nem tudott pontot szerezni, és bár szeretne folytatást a kategóriában, egyelőre kérdéses, ez összejön-e neki. F1-es kapcsolattal még Jamie Chadwick rendelkezik, akit a Williams vett a szárnyai alá idén. A brit versenyző a 2019-ben indult első formaautós női sorozat, a W Series első bajnoka lett.

 

Kulcsfontosságú év vár Schumacherre

A Ferrari Akadémiának jelenleg nyolc tagja van. Mick Schumacher, Callum Ilott és Giuliano Alesi a Formula 2-ben versenyzett, ám egyikük sem került a legjobb tízbe a bajnokságban. Robert Svarcman és Marcus Armstrong eközben a Formula 3-as bajnokságban vívott a végső győzelemért, míg Enzo Fittipaldi a Regionális Európa-bajnokságon, Gianluca Petecof pedig az olasz F4-ben szerepelt.

Mick Schumacher és a 2002-es Ferrari (Fotó: Sotheby's)



Közülük Mick Schumacher F1-be jutásáról beszélnek a legtöbbet. A német 2020-ban második szezonját kezdi majd a Formula 2-ben, ahol az idei évvel ellentétben szeretne igazi élmenővé válni, a győzelmekért küzdeni. Az F1-es szuperlicenc miatt már nem kell aggódnia, az elmondása szerint már bekeretezve lóg a szobája falán, vagyis a jövőre elévülő szuperlicencpontjainak ilyen tekintetben már nincs jelentőségük. Az F1-be jutáshoz azonban az ideinél acélosabb teljesítményre lesz szüksége.

A 2021-es debütálásra ez esetben minden esélye meglesz. Ám Binotto megerősítette, ha sor is kerül rá, biztosan nem a Ferrarinál fog bemutatkozni. „A következő szezon kulcsfontosságú lesz számára annak felméréséhez, hogyan fejlődik. Sokat várunk tőle a következő évben, mivel már lesz egy szezonnyi tapasztalata, és biztosra veszem, hogy a jövőben jó esélye lesz az F1-be kerülésre. Hogy a Ferrarinál is számításba jöhet-e a jövőben? Ezt még korai lenne megmondani. De az Akadémiánk a Ferrari következő nagy tehetségét keresi, és ő is tagja az Akadémiánknak, mivel elég tehetséges ahhoz, hogy e csoport tagja legyen” – mondta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiáról Binotto.

 

Forrás: ESPN, Reuters, m4sport.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek