Hírek / Sport

F1: Perez nyert, Mercedes óriásit hibázott

2020. december 6. 19:56 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A pole pozícióból Valtteri Bottas vághatott neki a Szahíri Nagydíj versenynek, a finn idei ötödik rajtelsőségét szerezte. Mellett ott sorakozott a koronavírusos Lewis Hamilton helyére beugró George Russell, aki mindössze 26 ezredmásodperccel maradt el finn csapattársától.

A második rajtsorból Max Verstappen és Charles Leclerc várhatták a piros lámpák kialvását. Két új pilóta is ott volt a mezőnyben: Jack Aitken Russell Williamsét vette át ezen a hétvégén, míg a Bahreini Nagydíjon megsérülő Romain Grosjean autójával Pietro Fittipaldi kapott lehetőséget. Aitken a 17., Fittipaldi a 19. helyről rajtolt.

 

A rajtot remekül kapta el George Russell, aki az első kanyarban be is tudott bújni Bottas elé. Leclerc és Verstappen óriási csatát vívtak a 3. helyért Sergio Perezzel, a Ferrari monacói pilótája azonban a 4-es kanyarban csúnyán elmérte a féktávot, nekiment Perez autójának, a balesetbe pedig Verstappen is belekeveredett.
 
Az első körben Leclerc és Verstappen is kiállni kényszerült, míg Perez a mezőny végére csúszott vissza. A baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót.

 

 

Az első körben történt incidens nagy nyertesei a McLarenek voltak: Carlos Sainz a 3. helyre lépett előre, Lando Norris pedig az utolsó helyről rajtolva már a 10. helyen haladt.
 
A Safety Car a 6. kör végén hagyta el a pályát, az újraindítást pedig remekül használta ki Sainz, aki az 1-es kanyarban meg is előzte Bottast. A 2-es kanyar kijáratán viszont a spanyol hibázott, így Bottas vissza tudta venni a 2. helyet.
 
A 20. körben Russell előnye 2 másodpercre stabilizálódott Bottasszal szemben, a 3. helyen viszont a lágy gumikkal Sainz egyre inkább lemaradt. Perez a mezőny végéről eközben óriási tempóval zárkózott fel, a 21. körben már a 9. helyen autózott, miután Alexander Albont is megelőzte!
 
Az élmezőnyből Sainz érkezett először a bokszba: a spanyol a 29. körben a 3. helyről állt ki, a második etapra pedig a közepes keverékű abroncsokat szerelték autójára.
 
Russell a 46. körben állt ki a bokszba az élről, a verseny második felére pedig a kemény keverékű abroncsokat szerelték autójára!
 
Bottas a 49. kör végén érkezett a bokszba, ő is kemény keverékű gumikat kapott, a kiállás után pedig 8,5 másodpercre nőtt hátránya újdonsült csapattársával szemben.
 
 
Az 56. körben Nicholas Latifi megálló autója miatt érvénybe léptetik a virtuális biztonsági autós protokoll, Norris, Vettel és Sainz pedig érkezett is a bokszba. A 3. helyért ekkor óriási csatát vívott Ocon, Stroll és Perez. Stroll hibázott, Perez így el tudott menni a csapattársa mellett. Egy körrel később Perez Ocont is megelőzte, és már a 3. helyen száguldott!

 

 

 

 

Jack Aitken a 62. körben megpördült a bokszbejáratnál, autójának első szárnya pedig leszakadt a gumifallal való találkozás után. Az incidens miatt előbb a virtuális biztonsági autós protokollt léptették érvénybe, majd beküldték a Safety Cart.
 
A Mercedesnél ezt próbálták meg kihasználni, mindkét autót a bokszba hívták, ám összekeverték a versenyzők gumijait, Russellt pedig így küldték vissza a pályára, egy körrel később pedig ismét a bokszba kellett hajtania!
 
A brit így az 5., csapattársa, Bottas a 4. helyre csúszott vissza, az élre pedig Sergio Perez került, akit Esteban Ocon és Lance Stroll üldözött.
 
A verseny a 69. körben folytatódott, Perez jól jött el, a Mercedesek pedig nem tudtak javítani pozícióikon. A 70. körben Russell kihasználta Bottas hibáját, és egy határozott manőverrel megelőzte rutinos csapattársát a 6-os kanyarban!
 
1 körrel később Russell Strollt is megelőzte az 1-es kanyarban, és már a 3. helyen száguldott! A 73. körben aztán Ocon következett a sorban: Russell türelmes volt, majd a 4-es kanyar előtt egy kifékezős manőverrel megelőzte a franciát. Perez előnye ekkor 3,4 másodperc volt a Mercedes ifjú pilótájával szemben.
 
A 77. körben Bottas mögé megérkezett Sainz, a spanyol pedig el tudott menni a gumikkal egyre inkább küszködő finn mellett. Hamarosan Ricciardo és Albon is megelőzte a Mercedes versenyzőjét.

 

 

A 78. körben Russell bal hátsó defektet kap, így újra a bokszba kell hajtania! A brit pilóta autójára a lágy keverékű gumikat szerelték fel a verseny hajrájára.
 
Perezt végül nem lehetett megfogni az utolsó körökben: a Racing Point mexikói versenyzője elképesztő futamot produkált, a mezőny végéről küzdötte fel magát az élre, és szerezte meg pályafutása első Formula 1-es győzelmét!
 
Perez mögött Esteban Ocon végzett a 2. helyen, míg a dobogó legalsó fokára Lance Stroll állhatott fel.
 
A további pontszerzők: Sainz, Ricciardo, Albon, Kvyat, Bottas, Russel, Norris.

 

 

 

 

A futam végeredménye:

A Formula 1-es világbajnokság a 2020-as szezon utolsó futamával jövő hétvégén Abu-Dhabiban folytatódik.
 
 
Forrás: FIA, Formula 1, f1vilag.hu


next 5

A mi világunk

Hírek