Hírek / Sport

F1: Red Bull: Charlie Whiting hiányzott ebből a túlszabályozott káoszból

2021. december 6. 07:25 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A Formula 1 túl van szabályozva, az FIA versenyirányítása pedig nem áll a helyzet magaslatán – a Red Bull csapatfőnöke a néhai Charlies Whitingot hiányolta Szaúd-Arábiában.

Minden szempontból őrült versennyel debütált a Formula 1-ben Szaúd-Arábia. A vasárnap esti futam során három álló rajtot, két piros zászlót, sok balesetet, ütközést, vitát láthattunk, és pár furcsaságot is. A főszerep Max Verstappennek és Lewis Hamiltonnak jutott, akik több ízben is összecsaptak, nem egyszer felvetve a szabályosság kérdését.

A verseny során érdekes rádiózásokat is hallhattunk a csapatok és a versenyirányítás között. Michael Masi hol alkut ajánlott a Red Bullnak, hol a haragját rá zúdító két istálló sportigazgatóját próbálta csitítani, miközben mindkét oldal az előnyszerzés lehetőségét látva is próbált nyomást gyakorolni rá.

A Red Bull a nap végén nem volt elégedett az ítélkezéssel, egyoldalú döntéseket emlegetett, Helmut Marko Lewis Hamiltonnak is büntetéseket adott volna. Christian Horner csapatfőnök eközben megállapította, Michael Masi versenyigazgató nem állt a helyzet magaslatán.

„Már túl régóta mondogatom, hogy túl vagyunk szabályozva. Ott vannak a szabályok a tíz autóhosszról, de a bemelegítő kör nem bemelegítő kör, ha újraindításról van szó. Úgy érzem, túl sok a szabály. És ma úgy éreztem, a sportnak hiányzott Charles Whiting. Sajnálom, hogy ezt mondom, de ezt tapasztaltam” – jelentette ki Horner.

Charlie Whiting

 

Charlie Whiting korábbi versenyigazgató a 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtti csütörtökön hunyt el váratlanul. Az FIA-t a versenyeken évtizedekig irányító, egyszerre több szerepkört is betöltő szakember utódja Michael Masi lett, aki sok tekintetben szemléletváltást hozott a versenyigazgatásba, ám állandó kritikák kereszttüzében is áll. A versenyzők és a csapatok is gyakran vádolják következetlenséggel, emellett időnként furcsa indoklásokkal is előáll, és a gyakorlati döntései is eltérnek Whitingétól. Amióta ő irányít, például sokkal több a piros zászlós megszakítás a hétvégéken, mint korábban bármikor.

Horner a túlszabályozottság kapcsán egyébként Lewis Hamilton futam eleji esetére célzott. A Mercedes versenyzője az első újraindításos állórajt előtt több mint 10 autóhosszal lemaradt Max Verstappentől, hogy a hollandnak minél tovább kelljen állnia a rajtrácson, és lehűljenek a gumijai. A szabályok a kérdéses távolságon belül maradást a biztonsági autó mögött írják elő, ám mivel ez esetben állórajtról volt szó, hiába vezette fel a mezőnyt a biztonsági autó, azt a kört más kategóriába sorolják, más szabályok vonatkoznak rá.

Hamilton elmaradt felelősségre vonása mellett Horner Verstappen büntetése miatt is elégedetlen volt. A holland egy pályalevágós védekezés miatt kapott 5 másodpercet, majd – Horner nyilatkozata után – még utólag egy 10 másodperces időbüntetés is járt neki, mivel az FIA szerint Hamilton a kiszámíthatatlan fékezése miatt hajtott bele hátulról a 38. körben.

„Nagyon frusztráló volt. Nem érezzük úgy, hogy az öt másodperces büntetés igazán járt, és határozottan úgy éreztük, hogy Lewis ment bele Maxba hátulról. Úgy tűnt, nem akart előzni, mert nem akart DRS-t kapni” – magyarázta Horner.

Végül hozzátette, megérti, hogy Masiéknak igen nehéz napjuk volt ezen az őrült és kaotikus versenyen. „Frusztráló ez, de Michaelnek nyilván nehéz, és a bíráknak is, főleg egy olyan pályán, mint ez, ahol annyi törmelék volt az aszfalton, ilyen típusú kanyarok vannak. Ezt a versenyt nehéz volt irányítani. Sok volt a törmelék, nagy volt a forgalom a versenyirányításnál is a különböző incidensek miatt, aztán biztonsági autók, virtuális biztonsági autók, újraindítások jöttek, szóval nehéz volt sínen tartani mindent. Szerintem sok tanulsága volt ennek a versenynek, amikről hosszan elbeszélgetünk majd a következő hetekben” – mondta Horner.


Fotók: XPB
Forrás: Racefans, MotorsportWeek, m4sport.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner