Hírek / Sport

F1: Sainz a leggyorsabb az első szabadedzésen a Hungaroringen

2022. július 29. 15:10 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A Formula 1-es Magyar Nagydíj a Ferrari-vezetéssel indult, a spanyol bő egy tized másodperccel előzte Verstappen és szűk hárommal Leclerct. Meglepően erősen kezdett a McLaren, a Mercedes is az élbolyban.
 
Az előrejelzéseknek megfelelően napsütésben és hőségben, 32 Celsius fokos levegő- és 55 Celsius fokos aszfalthőmérséklet mellett – startolt el a 37. Formula 1-es Magyar Nagydíj hétvégéje az első szabadedzéssel. A résztvevők között: Robert Kubica ülhetett be Valtteri Bottas Alfa Romeójába erre az egy órára.
 
Nem meglepő módon már az első etapoktól kezdődően a Ferrari és a Red Bull párosa diktálta a tempót, ráadásul jókora előnyben is voltak a többiekhez képest – jóllehet, ebben az is közrejátszott, hogy az első 20-25 percben csak a két élcsapat tette fel a lágy abroncsokat. Közülük egyébként elsősorban a két ferraris, Charles Leclerc és Carlos Sainz váltotta egymást az élen, de a vb-éllovas Max Verstappen gyakran beékelődött közéjük. Sergio Perez némileg távolabb volt a triótól, a mexikói viszont azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyik rádiózása során tüsszögött néhányat.
 
Fél óra elteltével aztán a Mercedesek is megjelentek az elejében: George Russell a második, Lewis Hamilton az ötödik helyre kapaszkodott fel. A középmezőny alakulatai közül pedig a McLaren tűnt a legerősebbnek, sőt némileg váratlanul Daniel Ricciardo volt az, aki egy ideig még Perezt is meg tudta előzni az eredménylistán.
 
A hajrára fordulva előbb Verstappen állt az élre, de végül Sainz válaszolni tudott a holland idejére, így a Ferrari spanyoljának elsőségével indult a hungaroringi hétvége. Leclerc lett mögöttük a harmadik, majd meglepetésre Lando Norris következett a McLarennel, amely tényleg biztató kezdést mondhat magáénak. Perezt amúgy még Russell is megelőzte, de a Red Bull-ost feltartották a gyorskörén a végén. Hamilton és Ricciardo végzett a mexikói mögött, a top 10 pedig az Alpine duója fért még be, ahonnan épp csak kicsúsztak az új hátsó szárnyat villantó Aston Martinok. Kevin Magnussen csupán 17. lett a fejlesztésekkel felszerelt és Ferrari-klónná váló Haasszal.
 
Az elsőszabadedzés végeredménye:

A Formula 1-es Magyar Nagydíj második szabadedzése ma 17 órakor kezdődik.

 

Fotó: Formula 1
Forrás: Formula 1, Formula.hu


next 5

A mi világunk

Hírek