Hírek / Sport

F1: Todt: Visszafelé sülhetne el, ha lazítanánk a Vettel-eset után

2019. június 17. 13:40 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A világ legjobb bíráinak nevezte az FIA ítészeit a szövetség elnöke, és emlékeztetett, a versenyzők akarnak leginkább pontos szabályokat.

 

 

Több mint egy hét telt már el a Kanadai Nagydíj óta, ám a győzelem sorsáról döntő büntetés azóta is képes indulatokat kavarni. Az F1-es társadalom nagy része egyszerű túlzásnak tartotta, hogy a versenybíróság 5 másodperces büntetéssel sújtotta a pályát elhagyó, majd arra az FIA megítélése szerint veszélyesen visszatérő Sebastian Vettelt, közvetett módon megfosztva ezzel a pályán kivívott futamgyőzelmétől. Volt, aki a vaskalapos bírákat, volt, aki inkább a túl szigorú szabályokat kritizálta a történtek után.

Az FIA elnöke, Jean Todt a Le Mans-i 24 órás versenyen tett látogatása alkalmával azonban a német Bildnek nyilatkozva megvédte a szövetség embereit és a szabályaikat is. „A büntetésekről mindig vannak viták. A Forma–1 e tekintetben semmiben sem különbözik más sportágaktól. A mieink a világ legjobb bírái. Kiváló munkát végeznek” – állt ki embereik mellett a francia.

A reguláik kapcsán pedig rámutatott, bármennyire is változtatnának sokan a Vettel-eset után, az visszafelé sülhetne el. „A versenyzők az elsők, akik a szabályok betartatása mellett állnak. Ha most elkezdenénk lazítani rajtuk, az oda vezethetne, hogy esetenként veszélyessé válna. Láthatjuk ezt időnként a Forma–E-ben is, ahol a versenyzők nagyobb szabadságot kapnak, mint a Forma–1-esek” – érvelt Todt, aki egyébként konkrétan Vettel esetét nem kívánta kommentálni.

Az elnök szabályokról alkotott véleményével ugyanakkor nem mindenki ért egyet a paddockban. A csapatfőnökök közül a Renault és a Mercedes vezetője is megállapította, a történtek után kötelességük lenne elgondolkodni. Cyril Abiteboul szerint hiba lenne nem tanulni a Vettel-esetből, s újra a szőnyeg alá söpörni egy problémát, amely az indulatok alapján nagyon is létezik. Toto Wolff eközben a keményebb versenyzés ösztönzését várná a szabályoktól. „Vizsgáljuk meg a szabályokat, és nézzük meg, hogyan javíthatnánk ki őket 2021-re, hogy bátorítsuk a versenyzést! Akkor az ítélet más lenne. Én a kemény versenyzés mellett vagyok, és arra bátorítanék minden résztvevőt, hogy 2021-gyel segítsük elő azt, figyelembe véve az FIA biztonsági követelményeit” – javasolta a csillagosok főnöke, elismerve, hogy a határt nem könnyű meghúzni a kemény versenyzés és a „dodzsemezés” között.

 

Forrás: Bild, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek