Hírek / Sport

F1: Török Nagydíj: 1. és 2. szabadedzés

2021. október 8. 16:30 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A Formula 1 csapatai a tavalyi év után idén is vendégeskednek Isztambulban, ráadásul ezúttal a körülmények is sokat javultak, hiszen jelentősen igyekeztek javítani a pálya aszfaltján a 2020-ban tapasztalt problémák után.

Úgy tűnik, a munka eredményes volt, már az edzés elején megdőlt ugyanis az addigi pályacsúcs.

A legjobb köridőt a száraz aszfalton végül Lewis Hamilton futotta meg: a brit pilóta 1 perc 24,178 másodperces idővel végzett az élen, megelőzve bajnoki ellenfelét, Max Verstappent. A Red Bull pilótája viszont bő 4 tizedes hátránnyal végzett Hamilton mögött.

Az edzés közben érkezett a hír, a hétszeres világbajnok 10 rajthelyes büntetést kap majd Törökországban, autójában ugyanis kicserélték a belső égésű motoregységet. Hamilton így legjobb esetben is csak a 11. helyről indulhat vasárnap.

Remek formában kezdtek Isztambulban a Ferrarik: Charles Leclerc a 3. helyen zárt, míg Carlos Sainz 5. lett. Kettejük közé Valtteri Bottas férkőzött be a másik Mercedesszel. Sainz egyébként szintén rajtbüntetést kap: ő a mezőny végéről startol majd a futamon, mivel ő egy komplett új erőforrást kapott a Török Nagydíjra.

Az Alpine csapata is jól kezdte a hétvégét: Esteban Ocon 6. lett, és Fernando Alonso is bejutott a top 10-be a 9. helyen. A 7. pozícióban Lando Norris, míg a 8. helyen Pierre Gasly zárt. A legjobb 10 sorrendje Sergio Perezzel egészült ki.

A Red Bull egyébként különleges fényezésű autókkal köröz ezen a hétvégén, az energiaital-gyárosok motorpartnerük, a Honda előtt tisztelegnek – ezen a hétvégén tartották volna ugyanis a Japán Nagydíjat.

Erős teljesítménnyel vágott neki a hétvégének George Russell: a jövőre már a Mercedesnél versenyző pilóta a 11. helyen zárt a Williams autójával – megelőzve Daniel Ricciardót és Sebastian Vettelt.

A sort ezúttal is a Haas pilótái zárták: Mick Schumacher 19., Nikita Mazepin 20. lett.


Az első szabadedzés végeredménye:

Hamilton a második tréningen új pályacsúccsal, 1 perc 23,804 másodperces idővel végzett az élen.

A Mercedes versenyzője 10 rajthelyes büntetést kap majd Isztambulban a belső égésű motoregység újbóli cseréje miatt, így legjobb esetben is csak a 11. pozícióból startolhat vasárnap.

A péntek délutáni edzésen mindenesetre másfél tizeddel gyorsabb volt a Ferrarival másodikként záró Charles Leclerc-nél, saját csapattársának, Valtteri Bottasnak pedig bő 4 tizedet adott.

Visszafogottan szerepeltek az új köntösbe öltöztetett Red Bullok: Sergio Perez 4., Max Verstappen pedig 6 tizedes lemaradással csak 5. lett.

A két Red Bullt Lando Norris követte a McLarennel, a top 10-ben pedig a két Alpine zárt még Fernando Alonsóval és Esteban Oconnal, valamint Pierre Gasly [AlphaTauri] és Antonio Giovinazzi.

Nem remekeltek továbbra sem az Aston Martinok: Lance Stroll 13. lett, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pedig csak a 16. pozícióban zárt. Kettejük között Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen zárta a gyakorlást.


Räikkönennek nem volt sima edzése, az itatórendszere elárasztotta a pilótafülkét, az Alfa Romeónál pedig azt próbálták meg orvosolni.

Räikkönen dühösen jelezte is a rádión, nem érti, hogy a fenébe nem tudják megjavítani a versenyautó legegyszerűbb alkatrészét.

Az utolsó helyeken ezúttal is a két Haas zárt Mick Schumacher – Nikita Mazepin sorrendben.


A második szabadedzés végeredménye:

A Formula 1-es Török Nagydíj programja szombaton 11 órakor folytatódik az utolsó edzéssel, míg az időmérőt magyar idő szerint 14 órakor rendezik.


Fotó: Formula 1
Forrás: Formula 1, f1vilag.hu


next 5

A mi világunk

Hírek