Hírek / Sport

F1: Újra pozitív lett Pérez vírustesztje: Hülkenberg versenyez

2020. augusztus 7. 11:14 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Hiába járt le a hatósági karanténja Sergio Péreznek csütörtökön, az újabb pozitív teszteredménye miatt ezen a hétvégén is Nico Hülkenberg helyettesíti őt a Racing Pointnál. És a barcelonai szereplése is kérdésessé válhat.

 

A Racing Pont csapata csütörtökön csillantotta meg a reményt Sergio Pérez szurkolói előtt: közleményben jelezték, hogy a múlt héten koronavírussal diagnosztizált mexikóira még a korábbi brit karanténszabály vonatkozott, így csak 7 napot kellett elkülönítve töltenie, amely időszak a 70. Évforduló Nagydíjának sajtónapján lejárt. Ezzel azonban a kettőből csak az egyik akadály hárult el az újbóli versenyzése elől, hiszen ahhoz, hogy egyáltalán bebocsátást nyerjen az F1-es paddockba, még egy hiteles negatív teszteredményre is szüksége volt, amellyel igazolja, kigyógyult a betegségből.

Péreztől csütörtökön vettek újra mintát, és annak eredményére várva ismét a bizonytalanságban teltek az első pénteki szabadedzést felvezető órák. Aztán a csapat két órával a rajt előtt bejelentette: Pérez újra pozitív tesztet produkált, így Nico Hülkenberg fogja őt helyettesíteni a hétvégén.

„Ismét Nico Hülkenberg versenyez a Racing Pointnál Lance Stroll mellett a 70. Évforduló Nagydíján Silverstone-ban, Sergio Pérez helyén. A 32 éves német a múlt heti Brit Nagydíjon csatlakozott a csapathoz, és azonnal meggyőző volt a tempójával a nyolc hónapos kihagyása után. Miközben Nico sajnos nem rajtolhatott a versenyen, a három szabadedzést és az időmérőt teljesítette, így jó alapokról indul a mostani hétvégén” – állt az istálló közleményében.

Hozzátették: „Sergio teszteredménye újra pozitív volt, ezért továbbra is követni fogja a brit egészségügyi hatóságok iránymutatását. Fizikálisan jól van, gyógyul. Az egész csapat minden jót kíván Sergiónak és a családjának, és várjuk a visszatérését.”

Hogy arra mikor kerül sor, az továbbra sem világos. A brit szabályok most várhatóan újabb 10 nap karanténra kötelezik Pérezt, így elméletben a jövő heti barcelonai szereplése is bizonytalanná válhat. Mindezt azonban felülírhatja, ha a későbbi újabb tesztjei már negatív eredményt hoznak, és bizonyítottan gyógyulttá válik.

 

Forrás: Racing Point, m4sport.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek