Hírek / Sport

F1: Verstappen: Sok válás lehet a 22 futam miatt...

2019. október 4. 12:36 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Sebastian Vettel után Max Verstappen is szót emelt az F1 22 futamos naptárbővítése ellen. Rámutatott, akár családok életét is tönkreteheti a Liberty Media törekvése.
 
 
Már hivatalos, hogy a 2020-as Forma–1-es idény a mostaninál eggyel több 22 állomásból fog állni. Ennyi versenyt egy bajnokságban még sosem rendeztek, ám ha a sportág tulajdonosán, a Liberty Medián múlik (márpedig rajtuk múlik), ez még csak egy átmenet, a jövőben az amerikaiak akár 24-ig, 25-ig is föltornáznák a versenyszámot.

Törekvésük sokaknak nincs ínyére a paddockban. A közelmúltban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is túl hosszúnak nevezte a versenynaptárt, a ferraris pedig azt is fölvetette, nemcsak a jogdíjakból befolyó összegeket kéne nézni, hanem azt is, mi tenne jót a sorozatnak. Ő határozottan a kevesebb verseny mellett áll, szíve szerint 16 futamot sűrítene csak a programba.

Bár a versenyszám fokozatos növelése még az ő irányítása alatt vette kezdetét, Bernie Ecclestone is azt nyilatkozta a közelmúltban, hogy előnyösebb lenne a 16 verseny, mivel minél több a futam, azok annál kevésbé különlegesek, értékesek. A bevételkieséssel pedig szerinte fölösleges takarózni, mivel ha megvágják a versenyek számát, a pályák is többet lesznek hajlandóak fizetni a rendezésért.

Szingapúrban Max Verstappen is jelezte, neki sem tetszik a naptárbővítés tendenciája. Szerinte már a jövő évi menetrend is túlfeszített. „Nem értek egyet azzal, hogy huszonkét verseny kell egy évben. Szerintem csak a legjobb pályákat kéne kiválasztani, és csak oda ellátogatni. Tudom, hogy pénzt akarnak csinálni, de a szerelőkre is gondolniuk kéne, akik a pályán dolgoznak” – emlékeztetett egy fontos szempontra a Red Bull versenyzője.

Max Verstappen idei alapsisakja fehér.



Szerinte a sportági vezetők nem gondoltak bele abba, milyen negatív hatásai lehetnek a bővítésnek az F1-ben dolgozók életére. „A szerelők már hétfőn vagy kedden megérkeznek a pályára, mindent összeraknak. A nagyfőnökök eközben csak pénteken érkeznek, vagy talán csak szombat reggel, majd repülnek is haza, akár már a verseny alatt. Nekik ez nem probléma, ők könnyen teljesítenének harminc versenyt is, mivel csak két napig vannak itt. De a többség legalább öt-hat napot. Én sem panaszkodhatok versenyzőként. Ez a szerelőkről szól, akik akár már előre be is adhatják a válópert…” – kritizált a holland.

Hozzá hasonló véleményt fogalmazott meg Szocsiban Sergio Pérez is. Felesége pár hete adott életet második gyermeküknek, és a Racing Point versenyzője elismerte, neki sem egyszerű apaként a sűrű F1-es program, ám szerinte is a szerelők miatt kell leginkább aggódni. „Remélem, hogy nem hagynak el” – viccelődött, utalva a feleségére és gyermekeire. „Amikor elkezdtem ezt, még tizenkilenc verseny volt. Versenyzőként szeretjük a versenyzést, de sok az elkötelezettség, mivel nemcsak futamaink vannak, szimulátorozunk is, szponzori eseményeken veszünk részt, edzünk, hogy fittek maradjunk. Már most a határon vagyunk.”

„De a szerelők is. Van, hogy már hétfőn megérkeznek, és időnként csak kedden utaznak haza. Én inkább féltem a szerelőket és a mérnököket, miattuk kéne igazán aggódni. Kétlem, hogy lehet bármilyen közösségi életük, nagyon nehéz így. A megoldást talán az jelentené, ha két csapat lenne, és közöttük osztanák fel a versenyeket” – vélekedett Pérez.

 

 

Forrás: Racefans, Autosport, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner