Hírek / Sport

F1: Verstappené a pole a szezonzárón!

2020. december 12. 15:03 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A Formula-1-es Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzésén Max Verstappen szerezte meg a rajtelsőséget . A holland versenyző 25 ezreddel előzte meg Valtteri Bottast, míg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a 3. helyről rajtolhat.

Egész évben Max Verstappen volt a Mercedes fő kihívója, rajtelsőséget viszont csak ma, a szezonzáró időmérőjén szerzett! A holland az utolsó pillanatban robbantott és ugrott Valtteri Bottas, valamint a koronavírusból felgyógyuló és most visszatérő Lewis Hamilton elé.

Nehéz volt jósolni az időmérő előtt, az első és a harmadik szabadedzés ugyanis a körülmények miatt nem szolgált releváns adatokkal, a másodikon pedig az első hármas (Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és Max Verstappen) egyike sem tudott gyors kört futni a leglágyabb keveréken. Persze az év képét látva azért sejthető volt, hogy a Mercedes diktálja majd a tempót…

Ahogy az is, hogy a legfőbb kihívó Verstappen lesz majd a Red Bull-lal, aki egyébként az első és a harmadik edzést is vitte, és a kvalifikációt megelőzően az övé volt a hétvége leggyorsabb köre is (ezt szombat délelőtt futotta).

Ezt aztán hamar megdöntötték: a csapattárs, Alexander Albon már az időmérő első 10 percében jobbat futott, majd Lewis Hamilton (pedig a brit még hibázott is körében) és Valtteri Bottas is túlszárnyalta Verstappen edzéseken elért legjobbját.

A szakasz végére aztán Hamilton állt az élre, miután az utolsó pillanatokban javított addigi legjobbján. A második Bottas, a harmadik pedig kisebb meglepetésre Charles Leclerc volt a Ferrarival. Ami a kiesőket illeti, mondhatni papírforma eredmény született: a két Haas, a két Williams és Kimi Räikkönen búcsúzott a Q1-ben. Az utolsó továbbjutó helyet Anotonio Giovinazzi csípte el a másik Alfával, ráadásul meggyőzően szerepelt a rutinosabb csapattárssal szemben is.

Az olasz a Q2-ben már nem tudta megismételni a továbbjutást, ő volt tehát az egyike az öt kiesőnek a második etapban. Az ő búcsúja persze nem volt meglepő, az viszont annál inkább, hogy a szabadedzésen remeklő Renault-val Esteban Ocon és Daniel Ricciardo is kiesett! A csapattárs, Leclerc teljesítményét látva pedig az is, hogy Sebastian Vettel is 13. lett utolsó ferraris időmérőjén.


Az ötödik kieső Sergio Pérez volt, aki szintén utolsó kvalifikációját teljesítette jelenlegi csapatával, a Racing Pointtal, ő azonban nem teljesített mért kört, hiszen az már a hétvége előtt eldőlt, hogy motorcsere miatt a mezőny végéről indulhat majd.

A leggyorsabb kört a második etapban ismét Hamilton futotta, majd Bottas, Verstappen és Albon jött. Ők négyen egyébként ekkor kevesebb, mint négy tizedmásodpercen belül voltak.

Az állás a Q3 első gyors körei után is roppant szoros volt! Ekkor Bottas állt az élen, majd Verstappen, Hamilton és Albon volt a sorrend, az első négyet pedig mindössze 156 ezredmásodperc választotta el. A véghajrában aztán Verstappen ugrott az élre! A holland tehát megszerezte idei első pole pozícióját – a szezon utolsó versenyhétvégéjén.


Mellőle Bottas indulhat majd, a második sor elejéről pedig Hamilton (hogy mennyire szoros volt az állás azt jól mutatja, hogy a brit 86 ezreddel maradt el Verstappentől), aki mellé a nap meglepetésembere, Lando Norris ugrott a McLarennel! A fiatal brit tehát jobb időt futott a papíron sokkal jobb autót terelgető Albonnál, csapata szempontjából pedig kulcsfontosságú, hogy kiugró eredményt szállított, a McLaren ugyanis harcban van még a bajnoki bronzért – a Racing Pointtal, melynek egyik autója a sor végéről indul majd, a másik pedig a nyolcadik helyről. A McLaren eközben a hatodik rajthelyet szerző Carlos Sainztól is erős, fontos pontokat hozó futamot várhat.

Az időmérő edzés végeredménye:

A Formula 1-es Abu Dhabi Nagydíj, a 2020-as szezonzáró futama magyar idő szerint vasárnap 14 óra 10 perckor rajtol.

 

Nyitókép: Red Bull

Forrás: Formula 1, m4sport.hu



 


next 5

A mi világunk

Hírek