Hírek / Sport

F1: Vettel bejelentkezett a McLarennél 2021-re?

2019. december 14. 13:52 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Spanyol sajtóértesülések szerint felvette a kapcsolatot a McLaren Formula 1-es csapatával Sebastian Vettel – a német állítólag arról érdeklődött, 2021-ben lenne-e lehetősége arra, hogy a patinás brit csapatnál versenyezzen.

 

Vettel jelenleg érvényes szerződése 2020 végén jár le a Ferrarinál, 2021-ben viszont jelentősen megváltoznak a Formula 1 szabályai, ráadásul a németén kívül több nagyágyú kontraktusa is lejár.

Nemrég pedig kiderült, Lewis Hamilton az idény során két alkalommal is egyeztetett a Ferrari elnökével, John Elkannal – ezt sem a hatszoros világbajnok sem a Ferrari nem cáfolta, habár a maranellóiak ügyvezetője, Louis Camilleri nemrég úgy fogalmazott, korai még a 2021-es felállásról beszélni.

A szakember azt azonban világossá tette, Charles Leclercnek hosszú távra szóló szerződése van a Ferrarival, ha tehát változás lesz a Ferrari pilótapárosában, az csak Vettel távozása esetén történhet meg.

A Marca című spanyol lap pedig csütörtökön már arról számolt be, a négyszeres világbajnok nemrég megkereste a McLaren csapatfőnökét, Andreas Seidlt! Vettel állítólag arról érdeklődött, lenne-e lehetősége arra, hogy 2021-től a wokingi istállónál folytassa a versenyzést.

Vettel és Seidl régóta, 2006 óta ismerik egymást, akkor mindketten a BMW Saubernél tevékenykedtek.

Tény, Vettelnek nincs könnyű dolga a Ferrarinál, hiszen újdonsült csapattársa, Leclerc már idén is kirobbanó formát mutatott, és előkelőbb helyen végzett a pontversenyben jóval rutinosabb csapattársánál. Ráadásul a monacói győzni tudott Belgiumban, illetve a Ferrari otthonában, Olaszországban is.

 

Forrás: Marca, motorsport.com, f1vilag.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek