Hírek / Sport

F1: Wolff: Most elképzelhetetlen, hogy normális viszonyt ápoljunk Hornerrel

2021. december 9. 06:45 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff úgy érzi, mivel most túl sok forog kockán, elképzelhetetlen, hogy normális viszonyt ápoljon a Red Bullt irányító Christian Hornerrel, de reméli, egy nap majd nosztalgiázás közben együtt nevethetnek a 2021-es szezon eseményein.

A hétvégén eldől, ki lesz 2021 világbajnoka, és az is, melyik csapat ért fel a csúcsra a gyártók értékelésében, lezárul tehát Max Verstappen és Lewis Hamilton valamint a Red Bull és a Mercedes egész évben kiélezett, feszült küzdelme. A csata, ami számos vitatott esetet és szinte folyamatos szócsatát hozott a felek között.

Ebben idén nem a két versenyző, hanem a két csapatvezető vitte a prímet: míg Hamilton és Verstappen néha-néha odaszóltak egymásnak, Toto Wolff és Christian Horner „küzdelme” jóformán megszakítás nélkül zajlott és egyre hevesebbé vált.

A Mercedes csapatvezetője szerint jelenleg ez nem is lehet másként, a kettejük közötti ellenségeskedés pedig teljesen őszinte. „Teljesen valódi, hiszen annyi minden forog kockán. Ambiciózus csapatokról, ambiciózus emberekről van szó, akik tényleg-foggal körömmel küzdenek a bajnokságért” – nyilatkozta az F1 Nation podcastben.

„És ha egyszer érintett vagy ebben, be vagy vonzódva, akkor egyszerűen nincs lehetőséged arra, hogy tered adj valaki másnak, legalábbis szerintem. Nincsenek negatív, vagy pozitív érzéseim, próbálok helyt állni” – magyarázta.

„Néha elragadtattam magam, amikor olyan megjegyzéseket hallottam, amelyek bosszantottak, de ez ebben a szezonban kétszer történt meg. A többi nem érzelemből jött, nem volt sem pozitív sem negatív” – folytatta, majd megjegyezte, különböző személyiségeik is ellehetetlenítik, hogy jelenleg megfelelő kapcsolat legyen kettejük között.

„Lehetetlen így viszonyulni egymáshoz, mert annyi minden forog kockán. Mindenki csak a csapat érdekeit próbálja védeni. Nagyon eltérő személyiségek vagyunk, valószínűleg abban a tekintetben is, hogyan érzékeljük a világot. Én csak próbálok hiteles maradni abban, amit helyesnek tartok, és a maga módján ő is ezt teszi. A jövőben talán majd együtt nevethetünk ezeken az egészen, de ma még nem” – zárta gondolatát az osztrák.


Fotó: XPB
Forrás: m4sport.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek