Hírek / Közélet

Farsangra készül a vásárhelyi Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája

2021. február 2. 12:52 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Farsangra készül a vásárhelyi Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája, amelyet február 12-én tartanak majd az intézményben. Magyar Andrea igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy népek tánca tematikában kisfilmeket készítenek a gyerekekkel, de lesz kiszebáb-égetés is az iskola udvarán. Hozzátette, az alsósok ezen a napon délelőttől kezdve jelmezben tölthetik a napot, a felsősökkel felelevenítik a néphagyományokat, így az iskola mind a 360 diákja bekapcsolódik majd a programokba. Délután pedig osztályonként külön-külön rendezik meg a farsangi mulatságokat a gyerekeknek sok-sok meglepetéssel és vidámsággal. Magyar Andrea erről részletesen így nyilatkozott: „A szülői közösség nagyon sokat segít nekünk ebben. Ők külön meglepetéssel készülnek a gyerekek számára. Ők is jól fogadták, hogy meg lesz tartva az iskolánkban az idén is a farsangi mulatság. Osztályszinten lesz tombola, lesz farsang hercege, hercegnője választás, és azok a programok, amelyek minden évben hozzátartoznak a farsangi mulatságunkhoz.”

Kép forrása: lisztferenc.hu


next 5

A mi világunk

Hírek