Hírek / Kultúra

Félmilliárd éves tengeri állat maradványaira bukkantak

2021. szeptember 21. 08:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Az állat mérete meglepte a kutatókat is. Valóságos óriásnak számított a most elnevezett példány.
 
Kanadai kutatók számoltak be a napokban arról, hogy az ország, azon belül is a Sziklás-hegység területén, egy igencsak érdekes maradványra bukkantak, amely kora és mérete miatt alaposan meglepte őket. A vizsgálat alapján egy félmilliárd éves állatról van szó, amely annak idején a tengerfenéken élhetett.
 
A Kootenay Nemzeti Park egyik kanyonja hosszú évek óta kiemelt célpontnak számít, hiszen itt a Burgess Shale már 1980-ban a világörökség részévé vált, az UNESCO döntésének eredményeként. A szakemberek a hivatalos közlemény szerint ezen a területen találták meg az érdekes maradványt, amely a Titanokorys gainesi névre keresztelt faj egyik példányát mutatja meg nekünk, annak teljes, eredeti méretében. Ez utóbbi kiemelten fontos részlet, mivel a jelek szerint az állat hossza elérte a fél métert, ezzel pedig (kiterjedését tekintve) alaposan meghaladta az időszakra jellemző, akkor élt egyéb fajokat. A gyakorlatilag úszó fejként jellemezhető állat lapos formája arra utal, hogy a tengerfenéken élhetett, mégpedig a kambriumi időszakban, nagyjából félmilliárd évvel ezelőtt.
 
Az ízeltlábúak törzsébe, azon belül is a radiodontok csoportjába sorolt faj meglehetősen nagy (és egyben hosszú) fejjel rendelkezett, tüskés karmaival fogta el és vonta saját szájához áldozatait. A csoport egyéb tagjai számos különböző formát és méretet öltöttek magukra, ennek pontos okait a mai napig nem ismerjük, az viszont teljesen biztos, hogy ezen állatok nagy hatással voltak a kambriumi tengerfenék ökoszisztémájára, mivel igencsak hatékonynak bizonyultak a vadászatban. A most megvizsgált példány ezen csoportot egészíti ki, méretével az egyik legnagyobbnak számít, legalábbis azon maradványok közül, amelyek szintén ugyanezen időszakból származnak.
 
A szóban forgó területen folytatódik a kutatás, a paleontológusok nyilván további érdekes leletek beazonosításában reménykednek.
 
Forrás és kép: sg.hu


next 5

A mi világunk

Hírek