Hírek / Egyéb/Archív

Ferencszálláson egyetlen beruházás sem maradt el 2021-ben

2021. december 27. 16:39 Egyéb/Archív | Szerző: Farkas Emese

Ferencszállásnak a Magyar Falu programban kiírt pályázatok nyújtották a legnagyobb lehetőséget 2021-ben fogalmazott a Rádió 7-nek Jani János. A polgármester elmondta, hogy kiemelt eredménynek tartja a temető közvilágításának felújítását, a játszótérre beszerzett új eszközök telepítését is. Hozzátette: A pályázati eredményeken túl lényeges volt idén a helyiek közösséggé szerveződése is.

„ Az év folyamán nagyobb összeget nyertünk kulturális célokra. Ebből a forrásból olyan előadók meghívására nyílt lehetőségünk, akiket csak a tévéből ismerhettünk. Ezeknek a művészeknek Falunapunkon és Idősek napján tapsolhattunk. Képviselőtestületünk legfontosabb céljai közé tartozik, hogy minél élhetőbb településsé alakítsuk Ferencszállást.” – tette hozzá Jani János.


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner