Hírek / Közélet

Fidesz: az önkormányzati dolgozók fizetéséből töltené meg Márki-Zay Péter Vásárhely kiürült kasszáját

2020. április 25. 09:00 Közélet | Szerző: Géczi Emese

A vásárhelyi Fidesz frakcióvezetője szerint az önkormányzatnál és a városi cégeknél dogozókkal akarja megfizettetni Márki-Zay Péter polgármester, hogy tejesen kiürült Hódmezővásárhely kasszája. Cseri Tamás önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek elmondta, hogy a tervezett munkaidő-, illetve munkabércsökkentést a veszélyhelyzetre hivatkozva több száz dolgozó munkaszerződésének módosításával hajtanák végre a jövő héten. Hozzátette, az elképzelés nemcsak jogellenes, de rendkívül hátrányosan is érinti a vásárhelyi önkormányzatnál dolgozó munkavállalókat. Véleménye szerint az intézkedéssel a polgármester saját munkavállalóit félemlíti meg. Cseri Tamás erről részletesen így nyilatkozott: „Jogellenesen szeretné rávenni az embereket arra, hogy mondjanak le a fizetésük feléről, háromnegyedéről és vállalják el ezt a terhet azért, hogy a város kasszája egyensúlyba kerüljön. Úgy gondolom, hogy teljesen törvénytelen ez az eljárás, hiszen egy közalkalmazottat végképp nem lehet arra kényszeríteni, hogy mondjon le a fizetése feléről, olyan papírok aláírására nem lehet őket kényszeríteni, amelyek nagyon hátrányosan fogják érinteni az embereket.”

Kép forrása: promenad.hu

 

 

 

 


next 5

A mi világunk

Hírek