Gimnáziumi és technikumi képzéseket is indít a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Hódmezővásárhelyen. Február 22-ig jelentkezhetnek azok, akik megírták a központi írásbelit – mondta Máté Gergő főhadnagy a Rádió7 Közös Nevezőjében. Az intézmény igazgatóhelyettese, a vásárhelyi telephely vezetője emlékeztetett: szóbeli és fizikai felvételi is lesz a jelentkezőknek, utóbbihoz videós segítséget is elérhetővé tettek közösségi oldalukon.
„Egyszer kell nekik 2000 métert futniuk időre, illetve fekvőtámaszt és felülés gyakorlatot kell végezniük kettő percen át folyamatosan. Lehet, hogy sokan ezt első körben félvállról veszik, vagy úgy gondolják, hogy ez meglesz gyorsan, de azért érdemes készülni! Aki rendszeresen sportol, mozog, annak egyébként ez nem fog gondot okozni.” - mondta Máté Gergő.