Hírek / Közélet

Folyamatosan fejlesztik Csongrád-Csanád megye kerékpárútjait

2022. október 27. 11:30 Közélet | Szerző: Török Mónika

A jövőben is folytatódnak a kerékpáros fejlesztések Csongrád-Csanád megyében. Ópusztaszer és Tömörkény, valamint Mindszent és Szegvár között épül majd kerékpárút - mondta Gémes László a Rádió 7 csütörtöki Közös Nevezőjében. A megyei közgyűlés elnöke ismertette: két nagy kerékpáros fejlesztésük volt az elmúlt időszakban. Az egyik, a Sándorfalva és Ópusztaszer közötti kerékpárút építése már lezárult. A Pitvarost Csanádpalotával összekötő bicikliút beruházása a napokban fontos részéhez érkezett.
 
„Most van folyamatban és nemrég léptettük hatályba a kivitelező szerződést azzal a kerékpárúttal kapcsolatban, ami Pitvaroson és Csanádpalotán keresztül Mezőhegyesig biztosít majd lehetőséget a kerékpáros forgalom számára. Ennek építése fizikálisan elkezdődött, tehát most a téli hónapokban a régészkedés és az összes terepi előkészítő munka meg fog történni. Tavasszal már a konkrét építkezés is elindul, hiszen a kerékpárutat jövő év október végéig be kell fejezni.” - fejtette ki Gémes László.


next 5

A mi világunk

Hírek