Hírek / Közélet

Folytatják az útfelújítást Ambrózfalva és Nagyér között

2021. május 21. 17:21 Közélet

Még tavaly nyáron kezdtek hozzá az M43-as autópálya csanádpalotai fel- és lehajtó szakasza, illetve a Pitvaros-Mezőhegyes közti körülbelül 22 kilométeres út felújításához, illetve végezték el a Csanádpalota-Ambrózfalva közti út burkolatcseréjét. A Makóhíradó szerint ez utóbbi munkálatokat folytatja a Duna Aszfalt a 4426-os azaz az Ambrózfalva és Nagyér közötti, -mintegy négy kilométeres szakasz teljes felújítását. A munkálatok május 17-én kezdődtek, s az Utinform adatai szerint november 15-éig tartanak a forgalomkorlátozások. Csütörtök délután nem sok munkát végeztek a helyszínen, az arra közlekedők Ambrózfalván csak az Útépítést jelző táblát láthatták, de Nagyérig kellett menniük, hogy ott az utat felmaró gépekre és újabb terelőtáblákra bukkanjanak. Az útfelújítás egyébként a tervek szerint Csongrád-Csanád és Békés megye határáig, illetve majdan onnét Tótkomlósig tart. Így akinek arra lesz dolga, az hamarosan búcsút inthet az Ambrózfalva és a megyehatár közti, időnként tragikusan rossz útviszonyoknak, illetve a Tótkomlós előtti néhány szörnyű szakasznak is.

Kép forrása: makohirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek