Hírek / Közélet

Fontos a múlt tisztelete Nagy Sándor szerint

2021. szeptember 17. 13:00 Közélet | Szerző: Komjáti Ági

Fontosnak tartja a múlt tiszteletét és a hagyományok ápolását Nagy Sándor, Kistelek polgármestere. Amint azt a Hazai pályának elmondta, a temetőt érintő felújítások már évek óta tartottak a városban. Befejezték a Kegyeleti Témapark kialakítását, a temetőkerítés helyreállítását és a Kócsó-kápolna felújítását is. Úgy véli, a településeken kiemelt figyelmet kell fordítani a temetőkre.

„Meghatározónak tartom azt, hogy hogyha elmegyek egy településre, és elmegyek a temető mellett, akkor hogy néz az ki. Megmutatja, hogy tisztelettel vagyunk-e a múltunk iránt. Azt gondolom, hogy a kistelekiek, és azok, akiknek ide kell jönniük temetkezésre, akkor fontos, hogy méltán lehessünk elégedettek azzal kapcsolatban, hogy hogyan adunk tiszteletet a múltunknak, az emlékeinknek” – fogalmazott Nagy Sándor.


next 5

A mi világunk

Hírek