Hírek / Közélet

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról

2021. szeptember 13. 13:00 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Meghosszabbította a kormány a hitelmoratóriumot a rászoruló családok részére. Akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot –  a jogosultsági feltételek fennállása esetén – nyilatkozniuk kell majd a bankjuknál – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
 
Idén novembertől jövő év június 30-ig a rászoruló családok továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi média oldalán. Hozzátette, ezt kérhetik: a nyugdíjasok, a gyereket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottak és azok a magányszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük.
 
A vállalkozások esetében azok kérhetik a hosszabbítást, akiknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évihez képest.
 
Fontos, azok, akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot –  a jogosultsági feltételek fennállása esetén – nyilatkozniuk kell majd a bankjuknál. Tehát, a bent maradás nem automatikus – mondta. Hozzátette, annak érdekében, hogy az érintetteknek legyen kellő ideje nyilatkozni a hotelmoratóriumban maradásról,  a hitelmoratóriumot változatlan formában 2021. október 31-ig meghosszabbították mindenki részére.

 

 

A nemzeti konzultációban a magyar emberek világos választ adtak: a válaszadók 91 százaléka támogatta a hitelmoratórium meghosszabbítását a rászoruló családok részére. A hitelmoratórium valós segítséget nyújtott a válság során a munkahelyek és a családok életszínvonalának megvédésében. A mostani döntés célja, hogy a gazdasági újraindításakor a rászorulók részére továbbra is megőrizzék ezt a védőhálót – mondta.
 
Hozzátette, aki viszont már képes és van lehetősége a törlesztő résztelek fizetésének folytatására, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: MTI


next 5

A mi világunk

Hírek