Hírek / Kultúra

Gálaestet rendez szombaton az Árendás Néptáncegyüttes Vásárhelyen

2019. november 19. 12:57 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Betekintő címmel rendezi meg gálaestjeit az Árendás Néptáncegyüttes Hódmezővásárhelyen. Gazsi László művészeti vezető a Rádió 7-nek elmondta, szombaton délután 4-kor és este 7 órakor mutatják meg a táncosok a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, hogy mit tanultak az utóbbi időszakban. Hozzátette, az estre Bajáról, Baksról is érkeznek tánccsoportok. Közlése szerint ott lesz az Alföldi Néptáncegyüttes, a Duna Népzene és Néptánc tanoda, illetve a Kiscsillag és a Prücsök Csoport is. Összesen több mint 80 táncos áll színpadra. Gazsi László erről részletesen így beszélt: „Műsorunk a betekintő címet kapta, amivel egy átfogó betekintést szeretnénk nyújtani az elmúlt év sikereibe. A Szegedi Országos Néptánc Fesztiválon a Mesebeli dél-alföld című koreográfival arany minősítést kapott az Árendás Néptáncegyüttes utánpótlás Kiscsillag Csoportja. Az Árendás Néptáncegyüttes programja pedig a Kisújszállási Minősítő Fesztiválon kiemelt nívódíjas együttesi címet érdemelt ki.”

Kép forrása: Facebook.com


next 5

A mi világunk

Hírek