Hírek / Közélet

Gazdanapot tartott a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület

2020. február 1. 11:21 Közélet | Szerző: Géczi Emese

A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület ötödik alkalommal hívta meg a vásárhelyieket a Gazdanap és Dalostalálkozóra, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolába. Benkő Zsolt, az egyesület elnöke a Rádió 7-nek elmondta, hogy a mai digitalizálódó világban hagyományőrző programjuk hiánypótló rendezvény. Termelői vásárral, a népi mesterségek bemutatásával, valamint néptáncbemutatókkal illetve a többi között a Gazdasági Egyesület Aranykalász Népdalkörének műsorával is várták az érdeklődőket. Hozzátette, a legkisebbeknek a mezőgazdasághoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokat szerveztek, de egyesületük a pásztoréletet bemutató saját kiállítással is készült a programra. Benkő Zsolt erről részletesen így nyilatkozott: „Több mint 10 kiállítónk van, azok a helyi termelők, aki meg tudnak jelenni, azokkal lehet találkozni a helyi piacokon is. Mézet, tejtermékeket, lekvárokat, diót lehet például vásárolni. Bemutatjuk mindig a megyei vagy országos jelentőségű vásárhelyi hímzést is, ami közös értékünk.”


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner