Hírek / Közélet

Grezsa István: határoktól független nemzeti közösséget kell építenünk

2022. június 4. 20:46 Közélet | Szerző: Megyeri József

Minden magyarul gondolkodó embernek kötelessége megemlékeznie a trianoni békeszerződésről – jelentette ki Grezsa István szombat este a hódmezővásárhelyi Szent István téri Országzászlónál. A Fidesz-KDNP és a Szeretem Vásárhelyt Egyesület megemlékezésén elhangzott: 2010 óta már nemcsak az 1920. június 4-én történtekre emlékezünk, hanem a Nemzeti Összetartozás Napját is ünnepeljük. Grezsa István elmondta: ez pozitív üzenettel bír, ugyanis azt jelenti, hogy határoktól függetlenül egy nemzeti közösséget kell szerveznünk. Ha a világ 15 milliós magyarságát képesek vagyunk egy nemzetté kovácsolni, akkor képesek vagyunk Trianont meghaladni. Ehhez azonban összefogás, alázat és rengeteg munka szükséges.

„Ezeréves történelmünk következményeként megvan bennünk az a képesség, hogy a Kárpát-medencében velünk élő nemzeteknek kifejezzük: nem kérünk egy talpalatnyi földet sem vissza, csak azokat a jogokat adják meg az ott élő magyaroknak, amelyeket Európa bármelyik kisebbsége megkap abban az országban, amelyben él. Ha a szomszédos országaink is belátják végre azt, hogy közös cselekvésben kell gondolkodni, akkor akár erőt is meríthetünk Trianon káros következményeiből” – hangsúlyozta Grezsa István.


next 5

A mi világunk

Hírek