Hírek / Közélet

Gulyás: 25 százalékos gázcsökkentést ír elő a kormány az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál

2022. szeptember 8. 11:11 Közélet | Szerző: Megyeri József

A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a kormány magán kezdi a takarékoskodást, amely azonban nem érinti a kórházakat és a bentlakásos szociális intézményeket.

Elmondta, a következő kormányülésig minden miniszternek a saját területén meg kell hoznia az ehhez szükséges intézkedéseket.

A miniszter értékelése szerint egész Európában rendkívül nehéz az energiaellátási helyzet, és az energiaárak emelkedése miatt gazdasági válsághelyzet alakult ki. Ebből az is egyértelmű, hogy a szankciós politika nem váltotta be a reményeket: az energiaárak az egekbe szöktek, Oroszország extraprofitra tett szert, a megnövekedett energiaárak következménye pedig az energiaválság - mondta.

Hozzátette: gázellátási és gázár problémák vannak, a gázellátási problémák azonban nem érintik Magyarországot.

Úgy összegzett, mivel a gázár emelkedett a legnagyobb mértékben, egyértelmű cél a lakosságnak és a vállalatoknak, hogy amilyen gyorsan lehet, csökkentsék a gázfogyasztást.

Gulyás Gergely azt mondta, a lakossági szférában legnagyobb támogatási program Európában Magyarországon van. Ha ma kellene kifizetni az átlagfogyasztásig az áram- és a gázszámlát, akkor az egy magyar háztartásnak havonta összesen 180 ezer forint lenne, ehhez képest a kettőért együtt mintegy 25 ezer forintot kell fizetni - részletezte. Közölte, 150 ezer forintnál nagyobb a támogatás, amit ma átlagfogyasztásig egy háztartásnak biztosít a kormány havonta.

Jelezte, azon vannak, hogy ezt a programot fenn tudják tartani, ehhez minden intézkedést megtettek az extraprofitadókkal. Ennek ellenére mindenkit arra kérnek, hogy az észszerűség keretein belül a gázzal és az árammal óvatosan bánjon - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a kormány tűzifa- és barnaszénprogramot hirdet a gáz kiváltása érdekében.

Jövő héttől az erdőgazdaságoknál is lehet tűzifát venni, minden fatermékre - fajtánként eltérő - hatósági árat fog megállapítani a kormány - közölte.

A miniszter azt mondta, az erdőgazdaságok mindenkinek tudnak biztosítani tíz köbméter fát, ami egy háztartás téli fűtésére elegendő. Ezt a fát azonnal vagy ha nem, akkor a fűtési szezon kezdetéig biztosítják a társaságok - jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy szénprogramot is indítanak, ezért a barnaszénre is állami elővásárlási jogot biztosítottak. 50 ezerről akár 280 ezer tonnára is emelhető a kitermelés külszíni, felszíni fejtés esetén. Az ehhez szükséges lépéseket a következő napokban a kormány megteszi - közölte.

Gulyás Gergely közölte, a vállalati szektorban komoly nehézségeket látnak, ezért az energiaintenzív kis- és közepes vállalkozásoknak támogatási programot dolgoz ki a kormány, ez mind a gázra, mind a villanyra ki fog terjedni.

Szerinte munkahelyvédelmi programra van szükség, azokat fenyegeti ugyanis a legnagyobb veszély. Kifejtette: a termelő szektorban, ahol az ellátási láncok egy-egy eleme rendkívül energiaigényes, fennáll az a veszély, hogy kiesnek azok a termelő cégek, amelyek nélkül az egész termelési lánc lehetetlenné válik és ez tömeges munkanélküliséget hozhatna magával.

Ezt megelőzendő a kormány olyan támogatási programot dolgoz ki, amely lehetővé teszi, hogy az ellátási láncok sértetlenül - a profit csökkenésével - folytatni tudják tevékenységüket - közölte.

Megerősítette, a távhő ára a lakossági fogyasztóknak nem változik és emellett a kormány programot indít azért, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el. Ma 130-140 ezer lakásban nincs mérőóra, a jelenlegi kapacitásokkal 30 ezer órát lehet felszerelni évente, igyekeznek ezt gyorsítani, de ez így is egy 4-5 éves program lesz - mondta.

A tárcavezető közölte: három területen folynak tárgyalások az Európai Unióval, a kondicionalitási eljárásról, a helyreállítási alapról és a hétéves költségvetésről. Az Európai Bizottság először a kondicionalitási eljárás lezárását szeretné, a kormány pedig alkalmazkodott ehhez - tette hozzá.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott: egyetértenek a bizottsággal abban, hogy az uniós pénzek hatékony és átlátható elköltése közös érdek, ezért minden olyan garanciát, amelyet ennek érdekében az EU kért, a kormány megadott, a bizottsággal minden szakmai kérdésben meg tudtak állapodni.

Gulyás Gergely reményeit fejezte ki, hogy a bizottság kedvező döntést hoz, és elmondta: Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint Bóka János európai uniós ügyekért felelős államtitkár Brüsszelben tárgyal, és a héten Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is uniós biztosokkal folytat tárgyalásokat.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kérte a baloldal európai parlamenti képviselőit, hogy fejezzék be azt a munkát, amellyel saját frakciójukban, az Európai Parlamentben és az Európai Unióban mindent megtesznek annak érdekében, hogy Magyarország, a magyar pedagógusok, egészségügyi dolgozók ne juthassanak hozzá az országot megillető uniós forrásokhoz. Ha valaki a megbízatását a magyar választópolgároktól kapja, akkor az ő érdekükben kell eljárni - jelezte.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány döntött arról is, hogy új állampapír-stratégiára van szükség. Ezért az Államadósság Kezelő Központ egyes állampapírok hozamát megemeli, és új állampapírt is bocsátanak ki - ismertette. A tárcavezető hangsúlyozta: még szeptemberben megjelenik a piacon olyan állampapír, amelynek induló kamata eléri a 11 százalékot, ez ma a legkedvezőbb ajánlat, kedvezőbb, mint bármely kereskedelmi bank ajánlata.

Számításaik szerint az előttünk álló télre Magyarországon biztosítható a távhőellátás és az árak a lakosságnak változatlanok maradnak.

Kitért arra is, hogy lakossági fogyasztóként háromféleképpen lehet kérni a számlázást, valaki vagy az eddigi átalányt fizeti, vagy vállal egy új átalányt, azaz tudja tartani a rezsicsökkentett átlagfogyasztást, vagy havi diktálóként jelzi a fogyasztást.

Az MVM, illetve a szolgáltató jelleggörbe alapján számláz a havi diktálóknak, ezt azonban nem kommunikálta a cég kellőképpen. Az a félreértés keletkezhetett, hogy 12 egyenlő részre kell osztani a számlát havi diktálóként is - közölte, hozzátéve: ezért elnézést kell kérni. Világos, egyértelmű kommunikációt várnak a cégtől - fogalmazott.

Az önkormányzatokkal tárgyalnak - jelezte a miniszter, hozzátéve a héten is találkozik Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének vezetőjével. Rámutatott: az elsődleges feladat, hogy mindenki saját maga próbáljon spórolni és kigazdálkodni a többletköltséget, az állam mindekivel tárgyal és akinek tud, segít. 

A cél az, hogy bölcsődébe, óvodába, iskolába mindenki járjon, ne kelljen az intézményeket bezárni - mondta. Kiemelte: az alapszolgáltatásokat mindenütt biztosítani kell, ha ilyen esetben kell beavatkozni, az állam meg fogja tenni. A kormány fellép, hogy az MVM mint állami cég adjon ajánlatot az önkormányzatoknak és az egyébként üzletileg indokolt garanciáknál kevesebbet kérjen - közölte.

Jelezte azt is, hogy az árstopokról a következő kormányülésen döntenek. 

Egyelőre nem értik az uniós kezdeményezést a gázársapkáról, várják a részleteket, a kidolgozott javaslatot - közölte. Megjegyezte: Európa nem önfenntartó gázból, így nincs értelme árplafonról beszélni.

Kiemelte: ha holnap megszüntetnék az Oroszország szembeni szankcióknak legalább az energetikai részét, minden feleződne, közte az árak, az infláció. A bizottság nem ezt az utat választotta, hanem egy ezzel ellentétes utat. Ezzel Oroszországnak nem kárt, hanem "iszonyatos hasznot" okoznak - jegyezte meg.

Nem látszik, Ukrajna hogyan tud majd egyszer saját lábra állni, amennyire lehet, segíteni kell, de egy idő után nem nagyon lesz olyan európai állam a szankció okozta károk miatt, aki segíteni tud, ami egészen tragikus helyzethez vezethet - jelezte az ukrajnai helyzetet firtató felvetésre.

Pártok kampányokra külföldről nem kaphatnak pénzt, ez súlyos törvénysértés, ki kell vizsgálni, ami a hatóságokra tartozik - közölte egy másik kérdésre, amely a baloldal választási finanszírozására vonatkozott. Hozzátette: ha valaki külföldről kap pénzt, nem zárható ki, hogy egy idő után külföldi érdekeket képvisel majd. A vád súlyos, egy beismerő vallomás már van - utalt Márki-Zay Péter, ellenzéki miniszterelnök-jelölt szavaira. Az ellenzéki politikus érvelését, hogy mozgalomról van szó, ezért nem problémás, teljesen abszurdnak nevezte.

Amit az unió a bővítés ügyében Szerbiával tesz, nem más, minthogy elvegye a kedvét a csatlakozástól - mondta egy másik felvetésre, hangsúlyozva: a csatlakozás mindkét fél érdeke lenne.

A kormány a dugódíj bevezetését következetesen ellenzi, de az ellen nem tud tenni, hogy a Budapesten az elmúlt években bevezetett reformok odavezettek, hogy az az autó is parkol, amelyik közlekedik - mondta további kérdésre. Hozzátette: most mindenhol hatalmas dugók vannak, a közterületeket elárasztotta a szemét és mindenhol hajléktalanok vannak, ami Tarlós István főpolgármestersége idején nem volt jellemző.

A Mi Hazánk Horthy-szobor-avatását a Parlamentben Gulyás Gergely nyilvánvaló provokációnak tartja. "Ahelyett, hogy mély fejtegetésekbe mennék bele, javaslom Antall József ezzel kapcsolatos megszólalásait elolvasni, azzal én mindenben egyetértek" - jegyezte meg egy újságírói kérdésre.

A lengyel miniszterelnök V4-es együttműködésre tett kijelentéseiről a Miniszterelnökség vezetője azt mondta: a V4-nek minden közreműködő állam mindig haszonélvezője volt, de a motorja a magyar-lengyel együttműködés volt. Abban van egyet nem értés a két ország között, hogy Európának mit kellene tennie az ukrajnai háborúra adott szankciókban. "Ha ezt az egyet nem értést el tudjuk fogadni, és az egyetértésekre helyezzük a hangsúlyt, akkor a V4-es együttműködés erősítésének nincs akadálya. Ez minden részes államnak érdeke" - tette hozzá.

A műtrágyagyártás nehézségeit érintő kérdésre a miniszter azt mondta: az európai műtrágyagyártók szövetsége egyértelművé tette az iparág válságát. Az előállítás költségeinek 70 százalékát tesz ki a földgáz, és ameddig nem születnek olyan megoldások az EU-ban, amelyek valóban letörik annak árát, addig alternatív megoldásokhoz kell folyamodni. Ezzel az agrártárca foglalkozik.

A jövő évi költségvetésről azt mondta, a novemberi, decemberi gazdasági adatok fényében kell áttekinteni azt, és az sem zárható ki, hogy módosítani kell a büdzsét.

A támogatási programokról szólva Gulyás Gergely közölte, minden kisvállalkozásnak szeretnének segíteni, de a támogatások fókuszában elsősorban azok a vállalkozások vannak, amelyek energiaigényes iparágakban működnek, gyártóláncok részei, mint például az autógyártás, üvegipar.

Az otthonfelújítási támogatás december 31-e utáni hosszabbításáról még nincs döntés. A cél az, hogy a családtámogatási rendszert fenntartsa, megerősítse vagy új elemekkel bővítse a kormány - közölte.

A miniszter további kérdésre beszámolt arról is, hogy jól áll az ország a gáztartalékokban, a tárolók töltöttsége 65,4 százalékos. Ez azt jelenti - mondta -, hogy a jelenlegi ipari és lakossági fogasztással számolva a töltöttség 81 napra elegendő. Ez csak a lakossági fogyasztásra vetítve 175 fűtésigényes nap.

A Vodafone vételárának állami részére vonatkozó kérdésre azt mondta: jelenleg a cégvizsgálat zajlik, az állam csak akkor vásárol, ha ez a vizsgálat alátámasztja a megállapodott értéket.

A tárcavezető közölte, hogy a pótlólagos nyugdíjemelés mértékéről szeptemberben dönt majd a kormány.

Megjegyezte, bár a döntés meghozatala a szaktárca dolga, észszerűnek tartja, hogy az őszi szünet helyett a téli legyen egy héttel hosszabb a jelenlegi helyzetben.     A budapesti parkolási rendszer változtatását úgy értékelte, hogy a főváros egy közlekedési káoszt próbál a parkolási árak és a rendszer átalakításával megoldani.

Gulyás Gergely álhírnek nevezte, hogy Törökországban készülnének magyar útlevelek. A kérdés fel sem merült soha - mondta.     A miniszter arról is beszámolt: az Integritási Hatóság egy közbeszerzési ellenőrző hatóság lesz, amely az uniós közbeszerzéseknél ellenőrzési és felfüggesztési hatáskörökkel rendelkezik. Az Európai Bizottság kérte, de nem volt a kormány ellenére - tette hozzá.    

A Paksi Atomerőműre vonatkozó kérdésekre válaszolva jelezte: a cég vezetője irányítja majd a beruházással kapcsolatos munkákat. Reálisnak nevezte, hogy az érdemi építkezés jövő ősszel kezdődhet meg.

A kormányülésen szó volt a Mátrai Erőműről is, amely a döntések értelmében 2029-ig biztosan működik, miközben a zöld beruházásokat is folytatni kell - jelezte Gulyás Gergely. Közölte azt is, hogy a kormány állami cementgyárat szeretne létesíteni.

A végrehajtásokról azt mondta, az általános rend szerint tudják télen felfüggeszteni a kilakoltatásokat.

A miniszter ugyancsak kérdésre elmondta, Magyarország olyan uniós szankciós listához járult hozzá, amelyen a sajtóban megjelent orosz üzletemberek neve rajta van.

Gulyás Gergely nem tartja kizártnak, hogy a nagy munkaadóknak is biztosítanak majd támogatást a rezsi miatt. Szólt arról is további felvetésre, hogy néhány napon belül bejelentik, hogy egy hatósági bizonyítvány kiállítása is elég lesz a többgenerációs családi házaknak, hogy igénybe vegyék a rezsikedvezményt.

MTI


next 5

A mi világunk

Hírek