Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Gyermeknapot tartanak vasárnap Kisteleken

2022. május 27. 13:58 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Nagyszabású rendezvénnyel készülnek Kisteleken a gyermeknapra. Ágó Rita, a Kárpátia Kincsesház Kistelek Nonprofit Kft. művelődésszervezője a Rádió 7-nek elmondta: a Szent István téren vasárnap délelőtt 10 órától egészen 18-ig egymást váltják a különböző programok, foglalkozások és színpadi produkciók. A repertoárt úgy állították össze, hogy az egészen kicsi gyerekek, de nagyobb testvéreik, szüleik is jól érezzék magukat. A művelődésszervező hozzátette: még középkori hangulatot is teremtenek a téren.

Ágó Ritától megtudtuk: a középkori hangulat az Oroszlánszív Lovagrendnek lesz köszönhetően. A vendégek nem csupán egykori ruhákból, fegyverekből tartanak bemutatót, de a közönséget is bevonják. Ugyanis középkori hétpróbát is kiállhatnak a gyerekek. Emellett látható lesz egy valódi lovaggá avatási ceremónia, illetve párbaj is.

Nyitófotó forrása: www.kistelekjaras.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek