Hírek / Közélet

Gyopáros Alpár: Folytatódik a szolgálati házak kialakítása a falvakban

2022. november 19. 06:30 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Sikeres, szükség van rá, ezért folytatódik a szolgálati házak, lakások kialakítása a Magyar falu programban – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Somogy megyei Hetes községben pénteken.
 
Gyopáros Alpár a helyi orvosi szolgálati ház megtekintése után tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy magyarországi községekben 2019, vagyis az első ilyen célú pályázat megjelenése óta 560 szolgálati, köztük 100 orvosi szolgálati ház épült, illetve újult meg 17 milliárd forint értékben.
 
Az önkormányzatok az ingatlanokat házi- és gyermekorvosoknak, fogorvosoknak védőnőknek, óvónőknek, iskolapedagógusoknak, bölcsődei gondozóknak, kulturális szférában foglalkoztatottaknak, önkormányzati pénzügyi szakembereknek, jegyzőknek és körzeti megbízottaknak ajánlják fel, akikből hiány van a településen – közölte.
 
A kormánybiztos emlékeztetett rá, már 2018-ban, a Magyar falu programmal összefüggő első konzultációkon felmerült, hogy a községi polgármesterek örülnek orvosi rendelők, óvodák, iskolák és más intézmények felújításának, de szükségesnek tartják, hogy idecsábítsák, megtartsák a szakembereket.
 
Ebben segít a szolgálati ház program, amellyel az önkormányzat és a hiányszakmák képviselői is nyernek – mutatott rá a politikus.
 
Gyopáros Alpár Somogyról szólva kiemelte: megyei összevetésben rendkívül magas összeget, eddig mintegy 35 milliárd forint támogatást kapott a Magyar falu programból, „kézzel fogható a fejlődés”, amelyet Somogyország települései ennek a programnak köszönhetnek.
 
A kormánybiztos a Magyar falu program forrásáról azt mondta, hogy a 2023. évi központi költségvetés tartalékokat képez „az energetikai veszélyhelyzet és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta kihívások” miatt, ezért a büdzsében a korábbi években megszokottnál alacsonyabb a programra szánt összeg.
 
„Ismerve ugyanakkor a kormány falubarát politikáját, meggyőződésem: jó esély van rá, hogy nem csökken a támogatás nagyságrendje, intenzitása” – jelentette ki.
 
Gyopáros Alpár hozzátette, mivel “a legtöbb településvezetőnek az energetikai kihívások okozzák a legtöbb fejtörést”, elvárás, hogy a kormányzat nagyobb figyelmet fordítson épületenergetikai beruházásokra, közvilágítás korszerűsítésére, így ezek az igények megjelennek majd a pályázati kiírásokban.
 
Móring József Attila (KDNP), Somogy 3. számú, Marcali központú választókörzetének országgyűlési képviselője örömének adott hangot, hogy községi önkormányzatok a pályázati forrásoknak köszönhetően megvásárolhatnak, felújíthatnak és közcélra hasznosíthatnak a települések központjában álló, sok esetben elhanyagolt, használaton kívüli ingatlanokat.
 
Amíg a TOP-os források a nagyobb települések nagyobb beruházásait támogatja, a Magyar falu program pályázati pénzei a legkisebb településekre is elérnek – hangoztatta.
 
Pavelka Béla (független), Hetes polgármestere azt közölte: az önkormányzat 27 millió forintos támogatással együtt 41 millió forintból alakította ki az orvosi szolgálati lakást, hogy méltó lakhatási körülményeket biztosítson a községben 30 éve praktizáló háziorvosnak.
 
Forrás: MTI
Kép: origo.hu


next 5

A mi világunk

Hírek