Hírek / Kultúra

Hagyományos szavaló- és rajzversennyel állítottak emléket Petőfi Sándornak Vásárhelyen

2020. március 16. 14:47 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Vásárhelyen a koronavírus ellenére szűk körben, a hagyományokhoz híven nemzeti ünnepünkön tartották meg a Petőfi Szavalóverseny döntőjét a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Varga Anikó igazgató a Rádió 7-nek elmondta, hogy 16 versenyző jutott a döntőbe, ahol korosztályonként az első három helyezettet könyvutalvánnyal díjazták, emellett különdíjakat is odaítélt a szakértő zsűri. Hozzátette, ma adták át a Petőfi-rajzverseny díjait. Kategóriánként a legeredményesebbek élményfestést, illetve rajzeszközöket kaphatnak ajándékba. Közlése szerint a megmérettetésre ötven, Petőfi Sándor karaktereinek utazásait megjelenítő alkotás érkezett be, a legjobban sikerült munkákat kiállítják, amelyet a jövő hétfőig lehet megnézni. Varga Anikó erről részletesen így beszélt: „Nagyon sokan adtak be rajzokat. Petőfi Sándor műveiből Petőfi karaktereinek az utazásait bemutató illusztrációk és képek kerültek górcső alá. Ezek megtekinthetők egy hétig. Intézményünk holnaptól kezdve reggel 9-től délután 4-ig tart nyitva.”

Kép forrása: bfmk.hu


next 5

A mi világunk

Hírek