Hírek / Kultúra

Letölthető hanganyagok

Halász Judit koncert lesz Szentesen

2021. november 18. 10:06 Kultúra | Szerző: Komjáti Ági

Halász Judit ad koncertet november 25-én, délután 5 órától a szentesi Papp László Városi Sportcsarnokban. A művésznő a Rádió 7 A Mi Reggelünk című műsorában elmondta, az előadáson régi slágereket és új dalokat is lehet majd hallani. 7 év után először adott ki lemezt az énekesnő.

„Azt szerettem volna, hogy ha a régiek közül belecsempészek néhány olyan dalt, amit tudom, hogy a gyerekek szerettek, és lehet rá ugrálni, lehet rá röhögcsélni, játszani. A végén pedig olyan dal is van, ami a karácsonyról szól, ennek a szövegét gyerekeke írták, és megengedték, hogy rátegyem egy korábbi lemezemre. Olyan siker lett ez a karácsonyi dal, hogy minden karácsonyi koncertemet ezzel fejezem be” – fogalmazott Halász Judit.

 

kép forrása: gyerekkel.com

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek