Hírek / Sport

Hárman távoznak a HLKC-től

2019. július 5. 05:39 Sport | Szerző: Szeri Csaba

Hamarosan megkezdi a felkészülést a következő szezonra a női kézilabda NB II dél-keleti csoportjában szereplő Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club. A csapat az előző idényben ezüstérmet szerzett, a tervek pedig úgy szólnak, hogy egy helyezést mindenképpen javítanának még ezen. Az együttes vezetőedzője továbbra is Dankó Ervin lesz és a csapat magja is egyben marad, néhány érkező és távozó azonban ennek ellenére is lesz. Áncsán István klubvezető a Rádió 7-nek elmondta, hogy hárman távoznak az egyesülettel, hiszen máshol folytatják tanulmányaikat és így a játékot is.

„Két saját nevelésű játékos, akik az elmúlt 10 évben nálunk szerepeltek, Blaskovics Ingrid illetve Kandó Dorottya, akik felsőoktatási tanulmányaik miatt máshol folytatják. Tőlük elbúcsúzunk. Illetve Bagi Kata, aki hasonló okok miatt távozik a csapattal, Budapesten folytatja a tanulmányait. Nyilván szomorúak vagyunk, hogy elmennek, mert mindhárman nagy erősségei voltak a csapatnak, de el kell fogadnunk, hogy az élet másfelé szólítja őket” - nyilatkozta Áncsán István.


next 5

A mi világunk

Hírek