Hírek / Sport

Harmincöt ország követel szankciókat orosz és fehérorosz sportszövetségek és sportvezetők ellen

Július 7. 06:30 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

A kezdeményezés szerint a két ország tagszövetségeit ki kell zárni a nemzetközi sportszövetségekből és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból, az orosz és fehérorosz sportdiplomatákat pedig el kell távolítani a fontosabb pozíciókból.
 
Az amerikai belügyminisztérium kedden tette közzé ezzel kapcsolatos állásfoglalását, amelyhez további 34 ország csatlakozott.
 
A „hasonló gondolkodású nemzetek” csoportja elismeri a sportszövetségek autonómiáját, ezzel együtt az orosz és fehérorosz tagszervezetek felfüggesztéséért lép fel. A nyilatkozatban az is szerepel, hogy azokat a személyeket, akik szoros kapcsolatban vannak az orosz vagy fehérorosz állammal, el kell távolítani a fontos beosztásokból, s ez nem csak a kormányzati képviselőkre vonatkozik. További iránymutatás, hogy a sportszervezetek függesszék fel versenyeik televíziós közvetítését a két országban.
 
Oroszország fehérorosz támogatással indított ukrajnai háborújának kezdete óta több nemzetközi sportági szövetség megtiltotta az orosz és fehérorosz sportolók, csapatok részvételét a versenyein, a nemzeti szövetségek azonban továbbra is tagjai a nemzetközi sportszervezeteknek. A NOB-nak például továbbra is két szavazati joggal rendelkező és két további tiszteletbeli orosz tagja van, az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságában pedig még ott ül az Orosz Labdarúgó Szövetség elnöke, Alekszandr Gyukov, aki egyben a Gazprom olajüzletágának az igazgatója.
 
Forrás és kép: M4Sport


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner