Az alsósoknak és a felső tagozatosoknak külön-külön tartják meg a tanévzáró hálaadó szentmisét a vásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Juhászné Wolf Edit a Rádió7-nek elmondta, hogy a járványügyi szabályok és a magas tanulói létszámok miatt június 13-án, 10 órakor az alsósokat, 16 órakor pedig a felső tagozatosokat várják a Belvárosi Katolikus Templomba. Június 19-én, 9 órától három osztály, 75 nyolcadik osztályos tanulója ballag az intézményből. A ballagási ünnepséget az iskola udvarán rendezik meg. Juhászné Wolf Edit erről részletesen így nyilatkozott: „Azért, hogy be tudjuk tartani az ötszáz fős létszámkorlátot, ezért az iskolánk udvaráról fogjuk útjukra bocsátani a tanulóinkat. A vendégeket itt is arra fogjuk kérni, hogy a maszkot használják.”
Kép forrása: vasarhely24.com