Hírek / Közélet

Háromszáz ifjú táncos mutatkozott be a makói fesztiválon

2023. március 18. 14:34 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Több vármegyéből érkeztek szombaton Makóra az ifjú táncosok, hogy részt vegyenek a 32. Országos Táncművészeti Fesztivál elődöntőjén. Farkas Éva Erzsébet polgármester a Rádió 7-nek elmondta: óriási öröm a számára, hogy már nem első alkalommal adhatott otthont a város ennek rangos országos eseménynek. A Hagymaház közönsége, illetve a szakmai zsűri hét táncműhely háromszáz táncosának 41 produkcióját csodálhatta meg.

Farkas Éva Erzsébettől megtudtuk: ebben veszélyterhes helyzetben még fontosabbak ezek a kulturális események. A polgármester kifejtette: a tánc hidat képez az emberek között, a tánc jóval több, mint szórakoztatás, elhivatottság, hiszen most a béke, a barátság jelképe is.


next 5

A mi világunk

Hírek