Január 4. 11:16 Sport | Szerző: Megyeri József
December 27-30. között zajlottak a IX. Dr. Berecz Árpád Sakk Emlékverseny küzdelmei Szegeden.
A sakkversenyt a Maróczy Géza SE és a Csongrád-Csanád Vármegyei Sakkszövetség rendezte meg. Rekordszámú nevezés érkezett. Karácsony első napján még úgy nézett ki, hogy idén 100-nál is több sakkozó ül asztalhoz a hagyományosan év végén megrendezésre kerülő sakktornán. Sajnos sokan léptek vissza betegség miatt az utolsó 24 órában. A 12 női játékos kimagasló létszám, valamint az 5 külföldi nemzet (Románia, Horvátország, Olaszország, Belgium és Japán) 9 résztvevővel, szintén örömteli csúcs.
A nemzetközi Élő-pont szerző versenyen végül idén 96 fő ült asztalhoz, melyből 66-an az „A” csoportban (1300 Élő-pont értékszám feletti versenyzők indulhattak), 30-an a „B” csoportban (1800 Élő-pont alatti versenyzők indulhattak) vágtak neki a versenynek. Ezekkel a paraméterekkel az emléktorna a Dél-Alföldi régió legrangosabb eseményévé nőtte ki magát.
A versenyt Restás Péter, a Csongrád-Csanád Vármegyei Sakkszövetség elnöke nyitotta meg.
A sportszerű keretek között a zökkenőmentes lebonyolítást az öt fős versenybírói stáb biztosította, akik remekül látták el feladataikat: Szamosközi Péter IA IO, Budapestről (főbíró) és versenybíró társai Csizmadia László Szegedről, Kiss Rebeka Anna Szegedről, Nagy Noémi Csongrádról és Buri Kata Paksról.
Szép környezetben, jó hangulatban az Art Hotel 4* két versenytermében került megrendezésre az emlékverseny egy elemző teremmel kiegészítve. Izgalmas partikat láthattak a kilátogatók. Vendégeink között volt a szomszédos Bács-Kiskun Vármegye főtitkára Seres László és Papp Petra olimpikon is.
A hét forduló után az alábbi végeredmény alakult ki:
Az „A” csoport díjazott versenyzői:
1. Márta Dominik (6 pont) Tóth László SE, Kecskemét
2. Miszler Levente (5,5 pont) Sárkány DSE, Budapest
3. Karácsonyi Kata (5,5 pont) Kőbánya SC, Budapest
4. Karácsonyi Gellért (5,5 pont) Kőbánya SC, Budapest
5 Udvardi Zalán (5,5 pont) Makói SVSE, Makó
6. Kelemen Dávid (5 pont) Maróczy Géza SE, Szeged
Különdíjak (tárgyjutalmak) az „A” csoportban:
1) Legjobb 18 éven aluli: Pásti Zsombor (5 pont) Bányász SK, Ajka
2) Legjobb 60 éven felüli: Restás Péter (4,5 pont) Makói SVSE, Makó
3) Legjobb női játékos: Karácsonyi Luca (4,5 pont) Kőbánya SC, Budapest
4) Legjobb 14 éven aluli: Manfredi La Barbera (4,5 pont) Olaszország
A „B” csoport díjazott versenyzői:
1. Hajdú Sándor (7 pont) Pitypalatty SSE, Sajószentpéter
2. Szunyogh István (5,5 pont) Péti MTE, Pétfürdő
3. Vadkerti Bori (5 pont) Meritum SE, Szeged
4. Kőrösi Zsombor (5 pont) Maróczy Géza SE, Szeged
5. Varga Előd László (5 pont) Vásárhelyi PFSSE, Hódmezővásárhely
Különdíjak (tárgyjutalmak) a „B” csoportban:
1) Legjobb 12 éven aluli: Marton-John Almos Kiran (4 pont) TFSE, Budapest
2) Legjobb 1300 élő alatti: Kántor Róbert Jr. (4,5 pont) Meritum SE, Szeged
3)Legjobb női játékos: Kincses Emma (4 pont) Óbudai Sakkiskola, Budapest
Szerencse díjasok:
Varga Marcell Nyíregyházi VSC
Tornyai Jenő Maróczy Géza SE, Szeged
Hegedűs Bernát ASE Paks
„A”: https://chess-results.com/tnr844584.aspx?lan=1&art=4&fed=HUN&turdet=YES
„B”: https://chess-results.com/tnr844581.aspx?lan=1&art=4&fed=HUN&turdet=YES
További információk és a versenyről készült képek elérhetők a IX. Dr. Berecz Árpád Emlékverseny facebook eseménye alatt: https://www.facebook.com/events/1361817884702430/?active_tab=discussion
Reményeink szerint az emléktorna jövőre is folytatódik. Berecz Doki sakkszeretetét és szenvedélyét a család (3 gyermek és 13 unoka) mellett őrizzük. A sakkversenyt Puskásné Dr. Kisbodri Cecília, a Csongrád-Csanád Vármegyei Sakkszövetség főtitkára azzal a gondolattal zárta be, hogy jövőre a Sakkolimpia évében közös feladatunk, hogy a sakkot népszerűsítsük és minél több érdeklődő megismerje a királyi játékot.
Cikk megosztása