Hírek / Közélet

Hétfőtől oszt sportszerutalványokat a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány

2021. augusztus 19. 14:21 Közélet | Szerző: Megyeri József

Ezer első osztályos és rászoruló általános iskolás gyermek kap egyenként 10 ezer forintos sportszerutalványt a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány által Hódmezővásárhelyen. Az adomány összértéke 10 millió forint, ami vállalkozások és magánszemélyek felajánlásaiból gyűlt össze. Kószó Péter elnök a Rádió 7-nek elmondta, az utalványok osztása augusztus 23-án, hétfőn kezdődik és augusztus 27-én, pénteken ér véget. A jótékonyság az összes állami és egyházi iskolát érinti a városban.

„A kuratóriumi társaimmal együtt hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken az lesz a feladatunk, hogy ellátogassunk az iskolákba. A szülőket már kiértesítettük, időpontra jönnek majd. Azt gondolom, nagyon hálásak lehetünk minden nagylelkű támogatónknak, aki hozzájárult ahhoz, hogy ezer gyermeknek örömet, boldogságot tudjunk szerezni” – fejtette ki Kószó Péter.


next 5

A mi világunk

Hírek